Hatalmas üzletekre készülnek a repülőgépgyártók

A Boeing 737MAX a Farnborough-i légishow-n tart bemutatót, 2019-ben
Vágólapra másolva!
Miközben a légitársaságok világszerte komoly fennakadásoktól szenvednek, a Boeing a héten hatalmas üzletekre készül. Vagyis úgy tűnik, a légiközlekedési szektor hosszabb távon optimista a jövővel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A Boeing a héten megerősítheti az iparági források által megszellőztetett üzleteit. Vagyis

az amerikai repülőgépgyártó óriás összesen 15 milliárd dolláros megrendelést kaphat a Delta Air Lines-tól és a Lufthansától.

A Reuters értesülései szerint a Boeing már a napokban tető alá hozhatja az üzletet a hétfőn nyíló farnborough-i légi szalon keretei között.

Először márciusban érkeztek arról hírek, hogy a Delta 100 darab Boeing 737 MAX 10-es megvásárlásáról tárgyal, majd a múlt héten kiderült, hogy a légitársaság további 12 darab Airbus A220-as megrendeléséről is tárgyalásokat folytat. Az üzletet akár már kedden bejelenthetik.

Közben a német Lufthansa valószínűleg mintegy 10 darab nagy Boeing teherszállító repülőgépre ad le megrendelést – köztük 7 darabra a nemrég bemutatott 777X teherszállító változatából.

Hivatalosan egyik fél sem nyilatkozott a bemutató előtt az üzletekről. A légi ipar vállalatai tehát most azt bizonyíthatják a szalonon, hogy minden jelenlegi nehézségeik ellenére is optimisták a jövővel kapcsolatban, és bíznak abban, hogy a polgári kereslet erős lesz a szolgáltatásaik iránt. Emellett a növekvő védelmi kiadások is fókuszba kerülhetnek, hiszen a bemutató az ukrajnai háború árnyékában kezdődik meg.

Hatalmas megrendeléseket jelenthet be a Boeing ezen a héten Forrás: AFP/2020 Getty Images/Joe Raedle

A repülőgépek iránti kereslet egyébként 2016-ban érte el a csúcspontját, és a koronavírus-járvány kezdetéig élénk is tudott maradni. Most azonban, ahogy az utazási kedv újra fellendülőben van, az utasok hosszú sorokban állnak a reptereken, ami jelenleg igencsak megnehezíti az iparági szereplők működését.

A hétfőn kezdődő bemutatón a legnagyobb figyelem a Boeing MAX 10-esére és a 777X-re irányul majd, melyek korábban komoly fejfájást okoztak a cégnek. A kisebb MAX gépek lezuhanásai miatt ugyanis szabályozói problémákkal küzd a vállalat.

A vállalatnak decemberi határidővel kellene elnyernie a 737 MAX 10-es gép hatósági jóváhagyását. Bár Dave Calhoun vezérigazgató korábban azt mondta, hogy előfordulhat, hogy a cég kénytelen lesz törölni a 737 MAX 10 gyártását, a Boeing kereskedelmi részlegének vezetője vasárnap arról beszélt, hogy nem tartja valószínűnek a törlést.

Mindeközben a jelenlegi piacvezető Airbus kitart azon tervei mellett, hogy a jelenlegi 50-ről 2025-re 75 darabra emeli az egyfolyosós A320neo gépek gyártását.

Egyes beszállítók azonban attól tartanak, hogy az ellátási láncok tudnak majd lépést tartani a tervekkel.