Az elveszett poggyászok nyara az idei

Suitcases,Multicolor,Stacked,For,Transport,One,Above,The,Other
Suitcases multicolor stacked for transport one above the other
Vágólapra másolva!
A The Guardian számolt be róla, hogy a munkaerőhiány igazi böröndkáoszhoz vezetett a világ legnagyobb repterein. Mások egyenesen az elveszett poggyászok nyarának nevezik az ideit, ez azonban sovány vigasz azok számára, akik egy-egy út után hosszú órákig várnak a böröndjeikre, rosszabb esetben pedig meg sem kapják azokat.
Vágólapra másolva!

Sok család a világjárvány miatt három év után idén nyáron utazik először. Ugyanakkor pont az elmúlt évek utashiánya vezetett ahhoz, hogy a légitársaságok és a repülőterek drasztikus létszámcsökkentést hajtottak végre a dolgozóik körében.

Így nem véletlen, hogy

az utaskedv hirtelen megugrásával a repterek napról napra nehezebben tartanak lépést, és világszerte egyre növekszik a légitársaságok által elveszett poggyász mennyisége is.

Áprilisban az utasok által feladott 1000 poggyászból csaknem hat poggyászt veszítettek el az amerikai légitársaságok. Ez a szám 2021 azonos hónapjához képest 67 százalékos emelkedést mutat. Azonban nem csak az Egyesült Államokon belül, hanem világszerte növekedett a helytelenül kezelt poggyászok aránya. 1000 nemzetközi utasra vonatkoztatva mintegy 8,7 bőrönd nem érkezett meg időben.

Az alábbi képen egy kétségbeesett utas áll a felhalmozódott böröndök mellett a londoni Heathrow repülőtér egyik termináljánál, 2022 június 19-én:

A Mapfre SA biztosító szerint

2019-hez képest idén 30 százalékkal megugrott az elakadt poggyászok miatti követelések száma, és a késések magas aránya miatt egyes repülőtereken tízszeresére nőtt a rossz járatokkal érkező poggyászok száma.

Járvány utáni lassú felépülés

A világjárvány miatti utazási tilalmak alatt pilóták, légiutas-kísérők és repülőtéri dolgozók tízezreit bocsátották el világszerte, így nem is csoda, hogy a repülési szektor lassabban tér magához mint azt eredetileg gondolták.

- nyilatkozott a Guardiannak Marc Casto, egy nagy amerikai utazási iroda ügyvezetője.

Azt is hozzátéve, hogy a problémák valószínüleg csak akkor enyhülnek majd, ha a légitársaságok és repülőterek jelentős munkaerő-felvételt hajtanak végre.

Az alábbi bejegyzés a londoni Heathrow repülőtér "poggyászkáoszát" mutatja:

– figyelmeztetett Casto.

Más szakértők pedig azt javasolták, hogy a poggyászvesztés kockázatának csökkentése végett érdemes lehet nyomkövető eszközöket vásárolni, valamint indulás előtt fényképeket is készíteni a táskában lévő értéktárgyakról, mert ezek is igen hasznosak lehetnek egy esetleges kárügyintézés esetén.