Már a napelemeknek is túl meleg van Európában

napelem, naperőmű
Photovoltaic cells against a blue sky.
Vágólapra másolva!
Bár elsőre logikusnak tűnhetne, hogy a rekkenő európai hőség és a tűző nap fokozza a napelemek teljesítményét, messze nem ez a helyzet. A szakértők ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy ilyen melegben már egyenesen romlik a napelemek hatékonysága.
Vágólapra másolva!

Európa rekord meleg hőhullámokkal küzd, ami azonban a napenergia-termelésben nem jelent rekordot. Mi több, az elemzők szerint

az ilyen magas hőmérsékletek mellett már egyenesen csökken a napelemek hatékonysága

– írja az Oilprice.com.

Az Egyesült Királyságban például a vizsgálatok arra utaltak, hogy a 40 fok körüli melegben az energiatermelés a tavasszal jellemző napsütéses, de hűvösebb időszakban elért szintek alá esett.

A nagy hőség a napelemek hatékonyságát is visszafogja Forrás: Solarpowerportal

A BBC-nek nyilatkozó energetikai szakértő hangsúlyozta, a besugárzás és a hőmérséklet közti egyensúly miatt a félórás csúcstermelés mindig áprilisra vagy májusra esik. Ekkor ugyanis sokat süt a nap, de viszonylag hűvös az időjárás.

A Solar Energy UK kereskedelmi szövetség vezérigazgatója, Chris Hewett jelezte, maga a hőség kissé csökkenti is a napelemek hatékonyságát. Technikailag az a probléma, hogy nagyon magas hőmérséklet esetén a napelemeken lévő elektronok viselkedése megváltozik,

ami csökkenti a generált elektromos feszültséget, és ezzel a panel hatékonyságát.

A napelem-berendezéseket forgalmazó amerikai CED Greentech szakértői szerint a forró időjárás 10-25 százalékos mértékben foghatja vissza a napelemek hatékonyságát.