A szocializmus idején a „magyar tenger" kedvelt találkozóhelye volt a hidegháború időszakában a vasfüggöny által szétválasztott német családoknak. Az 1960-as évektől egészen a rendszerváltásig a Balaton volt a stabil közös pont a Németország két elkülönített részén, a keleti Német Demokratikus Köztársaságban (NDK), illetve az akkori, nyugati területekből álló Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) elő rokonok számára. De nem mindenki azért jött a kádári Magyarországra, hogy régen látott rokonsággal vagy barátokkal találkozzon egy lángos mellett: az NDK-titkosszolgálat, a Stasi is ideküldte az ügynökeit. Az NDK vezetői ugyanis attól tartottak, hogy a nyugatnémet turisták kedvezőtlen ideológia-politikai befolyást gyakorolnak az állampolgáraikra. Ezért 1964-től minden szervezett turistaút résztvevőjét megfigyelték. Ám végül még ez sem volt elég: három évvel később létrejött a Balaton-brigád, amely már minden gyanús keletnémet turistát megfigyelt. NDK-s James Bondok kémkedtek a nyaralók között.

1961-től, a berlini fal megépülésével a keletnémet állam kiemelt feladatnak tekintette a disszidálás, vagyis annak megelőzését, hogy állampolgárai nyugati államokba szökjenek. Ebben az időszakban a Balaton térsége kiemelten ellenőrzött területté vált, hiszen itt nagy számban üdültek egyszerre kelet- és nyugatnémet turisták: 1965-ben 85 ezer, 1966-ban 125 ezer ember érkezett a Német Demokratikus Köztársaságból, vagyis az NDK-ból. 1975-ben már több mint 323 ezer NDK-turista lépte át a magyar határt.

Börtönbe zárhatták azt, aki Nyugatra akart szökni

A hatvanas évektől kezdve az NDK állambiztonságért felelős központi államigazgatási szerve, az Állambiztonsági Minisztérium (Ministerium für Staatssicherheit, röviden Stasi, kiejtve stázi) attól rettegett, hogy a „baráti" országnak számító, ám a keletnémet viszonyokhoz képest lazább szocialista erkölcsű és szabályozású Magyarországon káros befolyás érheti az NDK-s állampolgárokat. Ezért úgy döntöttek, hogy a hazánkba nyaralni érkező honfitársakat megfigyelés alá helyezik. A teljes keleti blokkban ugyanis a Balaton mellett találkozhattak legkönnyebben a nyugat- és keletnémetek, családtagok és barátok, akiket a vasfüggöny kettéválasztott. Itt beszélhettek, esetleg tervezhettek az állam számára nemkívánatos dolgokat.

A legfőbb veszély a keletnémet turisták Nyugatra szökése volt, amire az erre valóban vállalkozók változatos megoldásokat találtak ki.

Nyugatnémet lakókocsis turisták a szántódi autós kempingben - 1964Fortepan / Bojár Sándor

Megesett például, hogy NDK-s családokat a rokonaik úgy próbáltak a Német Szövetségi Köztársaságba juttatni, hogy a Balaton-parton átadták nekik a saját, nyugatnémet útlevelüket, amivel – ha megvolt a kellő hasonlóság – már Nyugat-Németországba mehettek. De az is előfordult, hogy az autó csomagtartójában próbálták kicsempészni a keletnémeteket.

Az akkori rendszer kegyetlenségét tükrözi, hogy akiket rajtakaptak szökés tervezésén, vagy egyéb gyanús tevékenységek folytatásán, azokat hazatoloncolták, ahol börtön várt rájuk.

A Hotel Tihany egyik szobája 1963-banForrás: Fortepan / Bauer Sándor

Hemzsegtek az NDK-s titkosügynökök a Balatonnál

A profi Stasi-ügynökök egész szezonban a Balaton partján tartózkodtak. Gyakran fiatal házaspárokat (vagy legalábbis magukat annak kiadó fiatalokat) alkalmaztak erre a feladatra, akik kempingfelszereléssel érkeztek, majd megpróbáltak elvegyülni a nyaralni (vagy disszidálni igyekvő) keletnémet családok között, azzal a céllal, hogy kipuhatolják a szándékaikat.

A Balatonnál bárhol felbukkanhattak a keletnémet titkosügynökök a Kádár-korszakbanForrás: Fortepan

Majdnem minden NDK-s turistacsoportba beszerveztek egy titkosügynököt, de az idegenvezetőket, utaskísérőket is felszólították a „gyanús tevékenységek" jelentésére. Gyanúsnak számított például az, ha valaki lemaradozott a turistacsoporttól, egyedül akart sétálgatni a Balaton partján, vagy ha túl sok pénzt költött. Ha viszont valaki feltűnően sokat fotózgatta a tájat, akkor már katonai felderítésre gyanakodtak.

A hivatalos kereskedelmi szálláshelyeken pontosan vezették a hozzánk látogató külföldi turisták névsorát, és ezt a nyilvántartást leadták a helyi rendőrkapitányságon. Ha pedig valaki a saját házában adott ki egy-egy szobát vagy lakrészt, azt neki kellett bejelenteni a rendőrségnél – legalábbis elméletileg, ám erre a gyakorlatban nemigen került sor.

A precíz szállodai nyilvántartásokat tehát úgy lehetett megkerülni, hogy inkább a magánházak által kínált fizetővendéglátást, vagyis az azokban az évtizedekben elhíresült Zimmer Freit választották az amúgy is kispénzű keletnémet vendégek. Ebben az esetben ugyanis nem előre lefoglalt szálláshelyre mentek, ahol a Stasi nagy valószínűséggel már felkészült az érkezésükre. 

Lapozzon, a következő oldalon elmondjuk, miért jöttek létre a keletnémet titkosügynökökből álló úgynevezett Balaton-brigádok, és milyen tevékenységet fejtettek ki a magyar tenger partján.