A globális áruforgalom 80 százaléka tengeren keresztül bonyolódik, ami azt jelenti, hogy az emberi fogyasztás kielégítéséhez elképesztő mennyiségű konténerre (és ezeket szállító hajókra) van szükség. Ha megnézzük a szállítmányozási szektor összetételét, akkor az látszik, hogy néhány óriásvállalat uralja az iparágat. A Visual Capitalist szerkesztői megvizsgálták, melyek ezek a nagyvállalatok, és milyen sorrend állítható fel közöttük.

Bár a fogyasztók általában keveset tudnak ezekről a cégekről, a Maersk, a COSCO Shipping vagy az Evergreen olyan vállalatok, melyek szerves részét képezik a fogyasztási cikkek ellátási láncainak.

A vállalatokat két mérőszám alapján lehet rangsorolni. Az egyik a tulajdonukban álló hajók száma, a másik pedig a teljes szállítási kapacitásuk. Utóbbi alapvető mértékegysége a 20 láb hosszúságú fém konténer, vagyis az úgynevezett TEU – 1 TEU konténer maximális árukapacitása kb. 21.600 kilogramm.

Óriások uralma

A 2021-es flottaméret és a 2022 januárjából elérhető kapacitás-adatok alapján elmondható, hogy a dán Maersk a világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalata, 718 hajóval és 4,3 millió TEU kapacitással. Az 1904-ben alapított Maersk egyébként Dánia harmadik legnagyobb vállalata a piaci érték tekintetében.

A második helyen a svájci MSC áll 606 hajóval és szintén 4,3 millió TEU kapacitással. A bronzérmet pedig a francia CMA CGM szerezte meg 542 hajóval és 3,2 millió TEU kapacitással.

A hajóflotta tekintetében még mindig a Maersk a világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalataForrás: AFP/Axel Schuett

Noha az első helyen a legutóbbi hivatalos adatok holtversenyt mértek a TEU kapacitás tekintetében, azonban a frissebb hírek szerint az MSC ebben már megelőzte a Maersket.

A top 10-es listán található még (sorrendben) a COSCO Shipping (Kína), a Hapag-Lloyd (Németország), az Ocean Network Express (Japán), az Evergreen Marine (Tajvan), a HMM (Dél-Korea), a Yang Ming (Tajvan), valamint a Wan Hai Lines (Tajvan).

A fentiek közül az Evergreen lehet a legszélesebb körben ismert név, de nem az iparági szerepe miatt. 2021-ben a vállalat egyik hajója, az Ever Given elakadt a Szuezi-csatornában, és ezzel közel egy hétre leállt a világ egyik legfontosabb hajózási útvonala. Szinte napra pontosan egy évvel később pedig az egyik testvérhajója zátonyra futott, amiről itt írtunk részletesen.

Az Ever Given esete azonban jól mutatja, hogy a hajók méretei egyre nagyobbak lesznek. A legnagyobbak azok a „megahajók", melyek meghaladják a 18 ezer TEU kapacitást is. Ezek azonban már problémákat okoznak a kikötők számára, melyeket nem ilyen óriásokra terveztek.

A legnagyobb hajó egyébként pont az Evergreen tulajdonában áll. Az Ever Ace kapacitása 24 ezer TEU. A fenti videón jól látható, milyen hatalmas járműről van szó.

Zöldülő hajók

A Bloomberg adatai szerint a tengeri szállítmányozás felel a világ szén-dioxid-kibocsátásának 3 százalékáért. Összevetésképpen, ha ez az iparág egy ország lenne, akkor a hatodik helyen állna az államok globális listáján.

Ahogy azonban a befektetők világszerte egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, úgy fokozódik a nyomás a cégeken, hogy csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást. Erre egyelőre csak korlátozott lehetőségek vannak, azonban látszik, hogy beindultak a kísérletek. A Maersk például tavaly bejelentette, hogy több mint 1,5 milliárd dollárt költ karbonsemleges hajókra.

Az egyik lehetőség az alternatív üzemanyagok használata, például a cseppfolyósított földgáz (LNG), a hidrogén vagy a növényekből előállított bioüzemanyagok.

A másik megoldás, hogy a szállítmányozás visszatér az évszázadokon át jól bevált szélhez, ahogy ezt egyes cégek már elkezdték a kávéiparban – a vitorlások azonban bajosan tudnának több ezer konténert szállítani.