Levette a polcról a pattogatott kukoricát a vásárló, rémisztő dolgot talált benne

Vágólapra másolva!
Váratlan és rémisztő fordulatot vett egy virginiai asszony átlagosnak indult bevásárlása, a pattogatott kukoricás zacskója ugyanis olyan dolgot rejtett, amit semmiképp sem vitt volna haza - írja a Foxbusiness.
Vágólapra másolva!

Kimberly Slaughter a virginiai Shoppers Value áruházban intézte szokásos bevásárlását. Egy polcról leemelt egy pattogatott kukoricás zacskót, de látta, hogy a jobb felső sarkánál lyuk tátong rajta. Az asszony úgy gondolta, a termék így már eladhatatlan, ezért az áruház egyik dolgozójának akarta átadni, ám amikor elindult, elkezdődött a horror.

A zacskóból ugyanis egy patkánykígyó dugta ki a fejét.

Az asszony később elmondta, hogy a sokkhatás elmúlása után arra gondolt, milyen szerencse, hogy a félelmetes állat ilyen korán előbújt, és így nem kellett akaratlanul is hazavinnie.

- tette még hozzá.

A zacskóból kibújt kígyóról közelebbről készült egy életlen felvétel is:

Az üzlet vezetése egyelőre értetlenül áll a történtek előtt, a vizsgálat az ügyben még folyamatban van.

A patkánykígyók egyébként emberre csak harapásukkal jelenthetnek veszélyt, sérülést okozva, mert bár egyes alfajaik méreganyagot termelnek, ezek mennyisége az emberre nem veszélyes. Támadni azonban csak akkor támadnak, ha veszélyben érzik magukat, egyébként kistestű rágcsálókkal táplálkoznak.