Kulturális kikapcsolódást is ígér az augusztus 20-ai ünnepi hétvége

CSUKÁS István
Budapest, 2021. augusztus 21. Egy kisfiú a kovácsbemutatón a Gyerekliget rendezvényen, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó többnapos Szent István-napi rendezvénysorozat egyik helyszínén a Városligetben, a Vajdahunyad váránál 2021. augusztus 21-én. A mesés közeget a várba rendezett herceg- és hercegnőképző programok és aktivitások biztosítják, illetve a vár melletti Kós Károly sétányra telepített Pintyőke színpad biztosítja a helyet Csukás István leghíresebb és legszeretettebb mesehőseinek, melyet a tavaly elhunyt művész tiszteletére és emlékére állítanak ki. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A Divat & Design Fesztivál workshopokkal, előadásokkal, tematikus sétákkal és pop-up üzletekkel várja az érdeklődőket. Míg a Bálnában a hazai designé, addig a Nehru-parton az irodalomé lesz a főszerep: a Művészkertben szerzői esteket, felolvasó színházi előadásokat és koncerteket is élvezhetnek az irodalom- és kultúrakedvelők - írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Vágólapra másolva!

Irodalmi örökségünk népszerű zenészek és színművészek együttműködésében kel új életre.

Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója alkalmából zenés felolvasószínházzal

várja az érdeklődőket Ugron Zsolna, Hegedűs Bori, Tempfli Erik és Balla Eszter. A Petőfi200 produkcióban pedig Tasnádi Bence és Mészáros Blanka színművészek idézik meg a költő-forradalmár és Szendrey Júlia szerelmét, Zságer Balázs zenei közreműködésével. A kortárs hazai irodalom egyik legnépszerűbb próza- és forgatókönyvírójának, Bereményi Gézának a szövegei Hrutka Robi és Für Anikó tolmácsolásában lesznek hallhatók.

Illusztráció Forrás: MTI/Mónus Márton

A magyar irodalom rajongói mindemellett Háy Jánossal, Kepes Andrással és Tolnai Ottóval is találkozhatnak a Duna-parton, de nem lesz hiány a koncertekből sem: a közkedvelt Szabó Balázs Bandája mellett fellépnek a Lázár tesók, a Platon Karataev és Ohnody.

A filmkedvelők két premiert is elcsíphetnek a Művészkertben.

A Frici & Aranka című alkotás a 19. század eleji Budapestre repíti vissza a nézőket. A pezsgő fővárosi életet és a virágzó kávéházi kultúrát Karinthy Frigyes és Böhm Aranka szerelmén keresztül idézi meg. A Külön falka kisjátékfilm a börtönviselt apa és kislánya egymásra találását mutatja be. A családtörténet elnyerte az idei Magyar Mozgókép Fesztivál fődíját. A Művészkert házigazdája Juhász Anna irodalmár lesz.

A Nehru-parton a művészeteké, a Bálnában a divat és a designé lesz a főszerep. Augusztus 20-án és 21-én -változatos programlehetőségekkel- várják a látogatókat, akik

kézműves foglalkozásokon, fenntarthatósági programokon, valamint figyelemfelkeltő kerekasztal-beszélgetéseken

vehetnek rész. A workshopokon keresztül a gyerekek és a felnőttek egyaránt megismerkedhetnek a hazai divat- és formatervezőkkel. Az előadásoknak, beszélgetéseknek köszönhetően pedig közvetlenebb kapcsolat, valódi párbeszéd alakulhat ki a szakmában dolgozók és a hazai designipar iránt érdeklődők között - írja az MTÜ az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó ünnepségsorozat kapcsán.