A barbadosi születésű Grammy-díjas szupersztárnak csak hosszú idő után sikerült értékesítenie Hollywood Hills-i otthonát. A dirt.com számolt be róla, hogy az üzlet ráadásul nem sikerült a legjobban, ugyanis a közben újdonsült anyukvá vált sztár mintegy 250 ezer dollárral (kb. 100 millió forint) kevesebbet kapott a mediterrán stílusú ingatlanért, mint amennyiért azt öt évvel ezelőtt, 2017 nyarán vásárolta.

Az alábbi fotókon bemutatott meseszép villában éveken át bérlők laktak, mert a 34 éves Rihanna több lenyűgöző ingatlant is birtokolt Los Angeles-szerte, és nem ebben élt. Az énekesnőnek van egy 13 millió dolláros (5,2 milliárd forint) Beverly Hills-i kastélya, valamint ő a tulajdonosa a Hollywood Hills-i lakás szomszédjában lévő 10 millió dolláros (4 milliárd forint) háznak is. Elsődleges lakóhelye azonban egy szintén több millió dolláros lakás a The Century felhőkarcolóban.

A most értékesített, hangulatos villa egy közel fél hektáros telekre épült, és a pazar kilátás mellett olyan szolgáltatásokat is kínál, mint a biliárdterem, edzőterem, végtelenített medence, illetve egy gyógyfürdő: