Kiderült, hogy hol, milyen ingatlant lehet venni az országos átlagárért

Eladó lakások, eladó üzletek, ingatlan, eladó ingatlan, lakás, kiadó, Eladó lakások, üzletek Budapesten a koronavírus járvány alatt
Vágólapra másolva!
2022 első negyedévében tovább emelkedtek az árak és országos átlagban már 22,3 millió forintért cseréltek tulajdonost a használt lakóingatlanok a KSH statisztikái alapján. Továbbra is igaz azonban, hogy a főváros-vidék viszonylatában és a régiók között is jelentős eltérések figyelhetőek meg, hiszen míg a legdrágább budapesti kerületben talán egy minigarzonra sem, addig a legolcsóbb megyeszékhelyen egy több, mint 130 négyzetméteres ház megvásárlására is fedezetet nyújthat az országos átlag összege. Az OTP Ingatlanpont szakértője megvizsgálta, hogy milyen lehetőségek közül és mekkora kínálatból válogathat az, akinek a kerekített országos átlagár, azaz 22 millió forint áll rendelkezésére egy lakás, ház vagy éppen nyaraló megvásárlására.
Vágólapra másolva!

A KSH legfrissebb statisztikái alapján igen jelentős különbségek figyelhetőek meg a magyarországi lakóingatlanok átlagos áraiban, ezért akár nagyságrendekkel is eltérhet a 22 millió forintból megvásárolható ingatlanok mérete.

Budapesti átlagban egy 29,5 négyzetméteres lakást vásárolhatnánk meg ekkora összegből, de az egyes kerületeket vizsgálva már jóval árnyaltabbá válik a kép.

A legdrágábbnak számító V. kerületben kevesebb, mint 21 négyzetmétert lehetne ekkora összegből megvásárolni, az I. és II. kerületben már valamivel nagyobb, körülbelül 23 négyzetméteres garzonlakás vételárára lenne elegendő 22 millió forint. A városközponttól távolodva bővülnek a lehetőségek, a XV., XVII. és XVIII. kerületben már egy 37 négyzetméteres, tágas egyszobás vagy kisebb másfél szobás lakást, a XXIII. kerületben pedig majdnem 45 négyzetméteres ingatlant vásárolhatunk, így az V. kerülethez képest gyakorlatilag megduplázhatjuk a lakás alapterületét. Ha pedig keresésünket tovább bővítjük, akkor a megyeszékhelyek esetében a Budapesten belüli kétszeres különbségnél is nagyobb eltéréseket tapasztalhatunk.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

-mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

"A szélsőségeket tekintve azonban a legdrágább fővárosi kerület és a legolcsóbb megyeszékhely átlagos négyzetméterárai között már hat és félszeres az árkülönbség – bár utóbbi terület tavaly is közel 21 százalékos áremelkedést könyvelhetett el" mondta Valkó Dávid.

Míg Győrött, Debrecenben, Veszprémben vagy Székesfehérváron 42-43 négyzetméteres lakásokat vásárolhatnánk 22 millió forintból, addig Békéscsabán már egy 81 négyzetméteres lakást vagy kisebb házat, Salgótarjánban pedig egy közel 133 négyzetméter alapterületű lakóingatlan is beleférne a költségvetésbe.

Illusztráció 123RF

Ha megyék szintjén vizsgáljuk a különbségeket, akkor a legnagyobb – egyben az egyetlen 100 négyzetméter alapterület feletti – házat Nógrád megyében vásárolhatnánk meg, míg Somogy megyében egy alig 39 négyzetméteres lakást. Érdekességéként érdemes megemlíteni, hogy Kaposváron már egy majdnem kétszer ekkora, 69 négyzetméteres lakás vételárára is fedezetet nyújtana 22 millió forint.

A statisztikák és az aktuális kínálat alapján kijelenthető: elhelyezkedés, ingatlantípus, állapot és méret alapján óriási különbségek lehetnek abban, hogy ekkora összegért milyen lakást vagy éppen házat találhatnak azok, akik éppen most szeretnének 22 millió forintból új otthonba költözni.