Acélrudak és kénes fűtőolaj hozhatják el Héraklész oszlopainál a katasztrófát

Gibraltári-öböl, Gibraltár, teherhajó, csppfolyósított földgáz
Vágólapra másolva!
Egyelőre csak kisebb mennyiségű fűtőolaj szivárog Gibraltár keleti partjainál egy ütközés miatt süllyedő teherhajóból. A környezeti károkat még vizsgálják, a közeli kikötőt azonban a probléma megoldásáig lezártak - írja a gCaptain szakportál.
Vágólapra másolva!

A helyszínre érkező mentőcsapat a szivárgás pontos helyének a hajó bunkertartályaiban lévő két tartályszellőzőnyílást jelölte meg. Habár korábban minden szellőzőnyílást lezártak,

az ütközés miatt a hajó kettészakadt, és ez vezetett a szivárgáshoz.

Légi felvételen a félig elsüllyedt OS 35 teherhajó a Katalán-öbölben

A Gibraltári Kikötői Hatóság közölte, hogy a búvároknak sikerült helyreállítaniuk a tartályok tömítését, de

a szivárgást még nem sikerült megállítani.

A mentőcsapat minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik megakadályozni a fűtőolaj továbbterjedését.

Jelenleg is tart a hajó fedélzetén maradt fűtőolaj kiszivattyúzása a hajó bal oldalán lévő uszályokba. Közben a gibraltári kikötői hatóság megerősítette, hogy megkezdődött a gázolaj kiszivattyúzása is.

A Gibraltári teherhajó Forrás: Twitter/Fotó: Daniel Ferro

A tuvalui zászló alatt közlekedő OS 35 áruszállító hajó a gibraltári kikötőből tartott a nyílt vizekre, amikor összeütközött egy épp rakomány nélkül közlekedő cseppfolyósított földgáz szállítására specializált tartályhajóval (ez a baleset során csak minimális károkat szenvedett).

Az OS 35 ezután az Ibériai-félsziget túloldalán, a Katalán-öbölnél kezdett süllyedni.

Az első szemle során megállapították, hogy a hajó közepén egy körülbelül 10 méterszer 4 méteres hasadék keletkezett. Az OS 35-öt acélrudakkal pakolták tele, és több mint 400 tonna alacsony kéntartalmú fűtőolajat szállít.

A kikötőkapitány és a gibraltári vészhelyzeti tanács a polgári vészhelyzetekről szóló törvény értelmében vészhelyzetet jelentett.