Idén már a 16. alkalommal rendezik meg a Coop Rallyt

Coop Rally
Vágólapra másolva!
A Coop Rally - amelyet idén 16. alkalommal rendeznek meg - ráirányítja a figyelmet a hazai gyártásra és a magyar termékekre, és eközben erősíti a bizalmat a termelők és a fogyasztók között - mondta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Nobilis Márton közölte,

a Coop társaság még 2006-ban indította útjára a magyar élelmiszer-előállítók és élelmiszer-feldolgozók tevékenységét bemutató országjárást, hogy támogassák a magyar élelmiszerek forgalmazását és fogyasztását.

Az agrártárca mindvégig a kezdeményezés pártján állt - fűzte hozzá.

Példaértékűnek nevezte, hogy a Coop-üzletlánc az idei rallyn az aszály által különösen sújtott keleti országrész 8 meghatározó gyártó- és forgalmazó-központján keresztül mutatja be a magyar élelmiszertermelés hagyományait és innovációit.

A Co-op Hungary Zrt. helyszínen kiadott közleménye szerint

az idei Coop Rallyn, szeptember 7-8-án a kereskedelmi csoport beszállító és üzleti partnerei, valamint a média képviselői hat, Kelet-Magyarországon működő élelmiszeripari üzembe és a Coop csoport két tagvállalatának üzleteibe látogatnak el.

Nobilis Márton leszögezte: elkötelezettek amellett, hogy tovább nőjön a magyarországi termékek aránya a fogyasztásban. Ezt a célt szolgálja egyebek mellett a fogyasztók felvilágosítása, a magyarországi márkák népszerűsítése, például a Coop Rally segítségével. A növekedés pedig bevételi lehetőséget jelent a magyarországi beszállítóknak, segíti a munkahelyek megőrzését és a vállalkozások tovább lépési lehetőségét - közölte.

A képen balról jobbra: Fábián László, Nobilis Márton és Pekó László Forrás: Co-op Hungary

Az államtitkár egyúttal megjegyezte, egy iparág akkor lehet igazán sikeres, ha a hazai piacok mellett a nemzetközi porodon is helyt tud állni. Az élelmiszeripar széleskörű modernizációjához támogatásra van szükség.

Kiemelte, hogy 2014 és 2020 között magyarországi és uniós forrásból 468 milliárd forintnyi támogatás állt rendelkezésre.

A 2021-2027-es támogatási időszak azonban még ennél nagyobb forrással tervez, a Vidékfejlesztési Programból 750 milliárd forintot különítettek el az élelmiszeripari fejlesztésekre.

Az élelmiszeriparban megvalósuló fejlesztések elsősorban a digitalizációt, a modernizációt, a hatékonyság növelését célozzák, valamint azt, hogy az ágazat minél nagyobb hozzáadott érték előállítására legyen képes - tette hozzá az államtitkár.

Pekó László, a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta: a Coop Rallyba az idén csaknem 100 cég kapcsolódik be és közel 300 résztvevőre számítanak.

Közölte, a Coop Csoport több mint 1400 településen, csaknem 2300 üzletben van jelen, csaknem 20 ezer embert foglalkoztat, a cégcsoport árbevétele tavaly 674 milliárd forint volt.