Jelentősen nőtt a járműgyártás és az élelmiszeripar teljesítménye

Audi 25, 25 éves a magyar Audi gyártás, Audi Hungaria Jubileumi Rendezvény, Győr
Vágólapra másolva!
Júliusban az ipari termelés volumene a nyers adat szerint 4,0 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 6,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás 1,1 százalékkal nagyobb volt az előző havinál - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 
Vágólapra másolva!

A legnagyobb súlyú alágakban nőtt a termelés volumene, leginkább a villamos berendezés gyártásában, ahol 26,3 százalékos emelkedést mért a KSH. A járműgyártásban 16,6, az élelmiszeriparban 7,4 százalékkal nőtt a termelés, míg a számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártása 14,4 százalékkal, a gyógyszereké 4,8 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés a tavaly júliusihoz viszonyítva, így a feldolgozóipar kibocsátása 3,7 százalékkal volt nagyobb, míg az energiaipar termelése 29,1 százalékkal emelkedett.

Illusztráció Fotó: Polyák Attila - Origo

A vegyipar termelése negyedik hónapja maradt el az egy évvel korábbitól, 15,5 százalékkal volt alacsonyabb, a kőolajfinomítás (és kokszgyártás) harmadik hónapja csökkent, 10,4 százalékkal, a gépgyártás 3,7 százalékkal esett vissza. A gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 8,9, a fémalapanyag és fémfeldolgozási terméké 6,9 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az ipari export volumene 4,0 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

A járműgyártás kivitele 16,1, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 14,2 százalékkal, az élelmiszerexport 13,2, a villamosberendezéseké 37,9 százalékkal nőtt.

Az ipar belföldi értékesítése 3,3 százalékkal emelkedett, ezem belül a feldolgozóiparé 4,1 százalékkal csökkent, az energiaiparé 19,8 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. A gépi berendezések eladása 6,6 százalékkal, a villamosberendezéseké 18,9 százalékkal nőtt. A járműipar és a számítástechnikai termékek belföldi eladása egyaránt 5,6 százalékkal, az élelmiszereké 4,5 százalékkal, a gyógyszereké 6,7 százalékkal csökkent, a vegyiparé 3,6 százalékkal esett vissza.

Illusztráció Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelései 8,5 százalékkal nőttek a tavaly júliusihoz viszonyítva. Az új belföldi rendelések 10,1 százalékkal visszaestek, ugyanakkor az új exportrendelések 12,3 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány július végén 22,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a belföldi rendelések 8,4 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, az export rendelésállomány 25,0 százalékkal nőtt.

Az év első hét hónapjában az ipari termelés 4,9 százalékkal nőtt.

Az összes értékesítés 61 százalékát adó külpiaci eladások volumene 4,1 százalékkal, a 39 százalékot képviselő hazai értékesítésé 8,4 százalékkal emelkedett.