Virág Barnabás: Alakulóban az inflációs fordulat

Virág Barnabás bankvezető beszél Foglalkozás gesztikulál igazgató MOZOG pénzügyi szakember SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója beszél az 54. Közgazdász Vándorgyűlésen a kecskeméti Hírös Agóra színháztermében 2016. szeptember 17-én. MTI Fotó: Bugány János
Vágólapra másolva!
El kell kerülnünk, hogy az infláció a várakozások felépülésén keresztül önjáró, évekig elhúzódó folyamattá váljon – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Vágólapra másolva!

A következő hónapokban még bizonyosan emelkedő pályán halad az infláció, de egyre közelebb vagyunk a fordulathoz – emelte ki a jegybank alelnöke. Virág Barnabás hozzátette: az egész folyamat kulcsa az európai áram- és gázárak rendkívül hektikus mozgása. A globális inflációban viszont érezhetően fordulat körvonalazódik – húzta alá.

Virág Barnabás felidézte, hogy Európában elsőként indították el a kamatemelési ciklust, összességében pedig a leghatározottabb kamatemelést hajtották végre. Amennyiben nem történik drámai esemény az európai energiapiacon, várhatóan 2023 elejétől fokozatosan süllyedő pályára terelődhet a hazai infláció is.

Virág Barnabás Forrás: MTI/Bugány János

Arra a felvetésre, hogy idén megúszhatjuk-e a recessziót, így válaszolt: komoly erő van a magyar gazdaságban. Ezt nemcsak a 2021 után még az idei első félévben is 7 százalék fölötti növekedési ütem mutatja, hanem a hazánkban az elmúlt években megjelenő több mint 10 milliárd eurós nettó működőtőke-beáramlás is jelzi. Június elejétől azonban egyértelműen lassul a hazai konjunktúra. Ugyanakkor az energia-ellátás most minden gazdasági számítás alfája és omegája.

Végezetül kitért arra is, hogy az uniós pénzekről szóló vita nem csak a költségvetési politikára, de a monetáris politikára is komoly hatással van. „Egy sikeres megállapodással a befektetői értékelésekből egy fontos kockázati faktor kerül majd ki. A kormány folyamatosan dolgozik a megoldáson. Nem látok olyan szakmai különbséget az álláspontok között, amit ne lehetne rövid úton feloldani, ezért továbbra is 100 százalékosan bízok a megállapodás idei létrejöttében" – mondta a jegybank alelnöke.