Csák János: A kormányzati döntések mögött az emberek alapvető szükségletei állnak

CSÁK János
Budapest, 2022. szeptember 19. Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter köszöntőt mond a Budapest Eurázsia Fórum 2022 konferencián a Magyar Nemzeti Bank Budai Központjában 2022. szeptember 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A magyar kormány intézkedései mögött egy összetett gondolkodásmód húzódik meg, amely figyelembe veszi az emberek alapvető szükségleteit, így például a valahová tartozás, a törődés és a biztonság iránti igényt; mindez magyarázatot ad arra, hogy a kormány mit miért tesz - mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a Budapest Eurázsia Fórum 2022 című rendezvényen, hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

Úgy fogalmazott, hogy a verseny és az együttműködés a világ különböző részei között annak mentén fog eldőlni, hogy a legmélyebb emberi szükségletek megszólításában ki hogyan képes teljesíteni.

A valahova tartozás érzése az egyik legmélyebb emberi szükséglet, jelen van például a hazaszeretet érzésén keresztül még olyan individualista társadalmakban is, mint az amerikai - fejtette ki.

Rámutatott: a kormány feladata megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy az emberek törődhessenek magukkal, szeretteikkel és közösségeikkel.

- tette hozzá.

A miniszter megjegyezte, hogy Magyarországon a társadalom nagyra értékeli a békét és a biztonságot, hiszen az ország szomszédságában az elmúlt 30 évben két háború is zajlott.

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter köszöntőt mond a Budapest Eurázsia Fórum 2022 konferencián a Magyar Nemzeti Bank Budai Központjában 2022. szeptember 19-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Csák János - a miértek után a hogyanról szólva - elmondta, hogy a kormányzat kiemelt területként kezeli a társadalmi reprodukció kérdését, a technológiai fenntarthatóságot és a tapasztalatok átadását a következő generációknak.

"Néhány kérdés van, amely nem hagy éjszaka aludni, az egyik ilyen a termékenységi ráta, amely mostanra 1,6 százalékra emelkedett Magyarországon a 12 évvel ezelőtti, az unióban sereghajtó 1,2 százalékról" - osztotta meg a konferencia résztvevőivel. Ahhoz, hogy egy társadalom újratermelje önmagát 2,1 százalékos rátára van szükség; a probléma világszerte számos országban jelentkezik Dél-Korea mutatója például 0,8 százalék - világított rá.

A miniszter szerint segíteni kell a nőket abban, hogy a jelenlegi uniós átlagot jelentő 29 éves kor előtt vállalhassák az első gyermeküket, és legyen idő még második és harmadik gyerekre is.

Ezt a munkaerőpiac rugalmasabbá tételével - a férfiak számára is -, illetve a családi adókedvezményekkel kívánja elősegíteni a kormányzat - hangsúlyozta.

A másik terület, amely a minisztert megfogalmazása szerint "ébren tartja" éjszaka,

a közepes jövedelmi csapdahelyzet, amely a magyarországihoz hasonló duális gazdaságokat jellemzi.

A kormány ambíciója, hogy az ország növelje a hazai részt a termelésben, a kis- és középvállalati szektor megerősödjön, innovatívabb legyen, növekedjen a fejlesztők száma. Enélkül hosszabb távon a családpolitika finanszírozása nehezen képzelhető el - hangsúlyozta.

A kultúra a kormányzat számára többet jelent a műalkotásoknál, gondolkodásmód és életforma is egyben, amely alapot képez a gazdaság működtetéséhez. Nem véletlen, hogy a GDP 1,3 százalékát költi az ország erre a területre a 0,5 százalékos EU-átlaggal szemben - összegezte Csák János a Budapest Eurázsia Fórumon.