Bejelentették az első elektromos meghajtású gépekkel teljesített légi járatokat

Air Canada, repülőgép
Az Air Canada egyik gépe
Vágólapra másolva!
Az Air Canada vezetője bejelentette, hogy a légitársaság a Heart Aerospace ES-30-as típusú, 30 férőhelyes elektromos repülőgépének köszönhetően már 2028-ban képes lesz nulla károsanyag-kibocsátású elektromos járatokat kínálni a kanadai utasoknak - írja a Bloomberg. 
Vágólapra másolva!

A légitársaság, amely 5 millió dolláros befektetéssel kisebbségi részesedést szerzett a svéd Heart Aerospace vállalatban, 30 darab ES-30-as elektromos-hibrid repülőgépre adott le rendelést egy meg nem nevezett összegért.

Az Air Canada egyik gépe Forrás: Air Canada Rouge/Facebook

A svéd vállalat által kifejlesztett gépek sokkal költséghatékonyabbak lesznek,

és segíthetnek a légitársaságnak a regionális piacokon való terjeszkedésben - mondta Michael Rousseau vezérigazgató az Amerikai Kereskedelmi Kamara washingtoni globális légiközlekedési csúcstalálkozóján.

Rousseau szerint az Air Canada még mindig a koronavírus-járvány előtti szint mintegy 80 százalékán működik forgalmát tekinte, de az üzleti utasok szintje lassan visszatér a pandémia előtti időszakéra.

A Heart Aerospace elektromos gépe Forrás: Heart Aerospace

A lítium-ion akkumulátorral működő repülőgépek várhatóan 2028-ban állhatnak szolgálatba. Harminc utassal a fedélzetén tisztán elektromos üzemmódban 200 kilométert fog tudni megtenni az Airportal.hu információ szerint.

A típus egy tartalék hibrid rendszerrel is rendelkezik majd, ezzel és két turbógenerátorral a hatótávolsága 400 kilométerre nőhet.

Ha azonban csak maximum 25 személy utazna a gépen, akkor akár 800 kilométert is megtehet a levegőben. A repülőgépek töltési ideje 30-50 perc lesz. Az üzemanyag-generátorokat alacsony szén-dioxid-kibocsátású bioüzemanyaggal működtetnék, amelyet olyan alapanyagokból állítanak elő, mint a kukorica.

S Heart Aerospace elektromos gépe Forrás: Heart Aerospace

Anastacia Davies, a BloombergNEF megújuló üzemanyagokért felelős vezetője szerint ez a fenntartható repülőgép-üzemanyag egy nagyon értékes megoldás, mert molekulárisan szinte teljesen megegyezik a normál repülőgép-üzemanyaggal. Így ennek globális kereslete az idei mindössze 100 millió gallonról 2028-ra akár 3,5 milliárd gallonra is nőhet.

A repülőgép vállszárnyas, négyhajtóműves kialakítású lesz, a szárny és a törzs között merevítés, a törzs alsó részében pedig egy nagyméretű akkumulátorrekesz is lesz. A gép síkpadlós fedélzetén háromüléses sorokban foglalhatnak helyet az utasok, a kabint konyhával és mosdóval is felszerelik, az ülések felett a nagy csomag- és rakománytér kiegészítéseként tárolórekeszek is lesznek.