A visszaszámlálás elkezdődött: 3 nap múlva a Puskás Aréna Szoborparkban újra Szuperkoncert lesz, amely idén a 65 éves Ötöslottó születésnapját is ünnepli. Az eseményre a korábbiaknál nagyobb színpaddal, és grandiózusabb show-elemekkel készül a Szerencsejáték Zrt. A koncert élőben is követhető, így aki személyesen nem tud a helyszínre menni, az sem marad le az exkluzív koncertélményről - írja a cég közleménye.

Idén minden eddiginél nagyobb és látványosabb színpadtechnikával érkezik a negyedik alkalommal megrendezett Szuperkoncert, amely 2022-ben az Ötöslottó 65. születésnapját is ünnepli. Október 1-jén a Puskás Aréna Szoborparkban vadonatúj színpadon koncerteznek a sztárfellépők, akik a megnyújtott előtérnek köszönhetően még közelebb kerülhetnek a közönséghez, az extra elemekről pedig a beépített hidraulikus színpadlift és süllyesztő rendszer gondoskodik.

A tökéletes látványt 300 fényvető, köztük számítógép vezérelt, mozgatott világítás hidak, lézershow, több száz rakétából álló pirotechnikai show, valamint szikraeső biztosítja, a több mint 300 négyzetméternyi ledfalnak és a 100 ezer wattos hangtechnikának köszönhetően pedig a hátsó sorokban állók sem maradnak le az igazi koncertélményről.

Különleges színpadtechnikával készülnek az idei Ötöslottó SzuperkoncertreForrás: Szerencsejáték Zrt.

A Szuperkoncert színpadát 17:30-kor a VALMAR avatja fel. A duóhoz két dal erejéig csatlakozik a hazai popkultúra egyik ikonikus alakja, Szikora Róbert, akivel közös kollaborációjuk idén meghódította a slágerlistákat. 18:30-kor az MTV EMA közönségdíjasa, a Follow The Flow lép színpadra, 20:00-tól pedig Magyarország legnépszerűbb női előadója, Rúzsa Magdi ad exkluzív show-t a Szoborparkban.

A Szuperkoncerten az idén 65 éves Ötöslottó születésnapját is ünneplik, ezért erre a különleges estére megváltozik az Ötöslottó játékba küldési ideje is. Az eddig megszokottal ellentétben, kizárólag a Szuperkoncert napján 19:30 helyett már 18:00-tól újra lehet játszani az Ötöslottóval. Így azok a szerencsevadászok, akik szombaton éjfélig legalább 1800 forint értékben töltenek ki és adnak fel Ötöslottót, esélyesek lesznek a születésnapi nyereményjáték fődíjára, egy Volkswagen Arteon Shooting Brake Elegance típusú autóra vagy övék lehet az akár többmilliós különnyeremény.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy aki október 1-jén 18:00 után játssza meg kedvenc számait, az a következő, vagyis a 40. játékhétre adja fel szelvényét, azaz az október 8-i húzáson izgulhatnak.

A tökéletes látványt 300 fényvető, köztük számítógép vezérelt, mozgatott világítás hidak, lézershow, több száz rakétából álló pirotechnikai show, valamint szikraeső biztosítjaForrás: Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. társadalmi felelősségvállalásának fókuszában a fogyatékossággal élők állnak, és a vállalat kiemelten fontosnak tartja, hogy a Szuperkoncert élményét, hangulatát számukra is elérhetővé tegye, ezért a fogyatékossággal élők egy külön, a színpad közvetlen közelében elhelyezett, akadálymentes lelátóról élvezhetik a koncerteket. A helyszínt egy különálló, kizárólag számukra fenntartott beléptetési ponton közelíthetik meg az Ifjúság útja felől.

A korábbiakhoz hasonlóan a látogatók a szórakozás mellett egy jó ügyet támogathatnak, hiszen a nemzeti lottótársaság a helyszínen értékesített termékek után befolyt összeget 100%-ban az Ökumenikus Segélyszervezet részére ajánlja fel. A hozzájárulásból a Kapaszkodó gyermekfejlesztő programon keresztül összesen több mint 3000 nehéz körülmények között élő hátrányos helyzetű gyereknek biztosítanak a többek közt iskolán kívüli korrepetálást vagy éppen fejlesztő foglalkozást.

A nemzeti lottótársaság továbbra is elkötelezett abban, hogy a Szuperkoncert ne csak a fővárosban élők számára legyen elérhető. Az eseményre vonattal, illetve autóbusszal utazók 50%-os menettérti kedvezményben részesülhetnek október 1-jén a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. járatain. A kedvezmény bármely belföldi állomásról bármely budapesti állomásra és megállóhelyre érvényes.

Minden, a koncerthez kapcsolódó aktuális információról a szuperkoncert.szerencsejate