Bejelentést tett egy népszerű hazai áruházlánc

Tesco
Budapest, 2018. szeptember 27. A TESCO Magyarország egyik áruházának homlokzata a főváros IX. kerületében, a Koppány utcában. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Jelenleg több mint 1,5 millió aktív tagja van a Tesco Clubcard hűségprogramjának, akik a mobiltelefonos alkalmazásban elérhető 5 százalékos kupon beszkennelésével mostantól minden vasárnap még olcsóbban vásárolhatnak be, mint eddig.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszerlánc közleménye szerint emellett garantáltan alacsony árú termékekkel, a hűséges vásárlók által igénybe vehető kedvező árakkal és a nyugdíjasoknak szóló keddi 5 százalék árengedménnyel segíti a háztartásokat az élelmiszerre fordított kiadások optimalizálásában.

A Tesco elektromos kiszállító furgonja Tesco

További információk a Tesco oldalán olvashatók.