Hajóként is lehet majd használni a Cybertruckot, ígéri Elon Musk

tesla cybertruck
Vágólapra másolva!
Akár hajóként is lehet majd használni a Tesla pick-upját. A milliárdos ugyanakkor most nem mondta meg, mikor lesz kapható az autó - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Ugyan Elon Musk posztjait egy korábbi bejegyzése miatt a Tesla egy ügyvédjének is át kell néznie, mielőtt azok élesednének, úgy tűnik, a milliárdos továbbra sem tartja be az amerikai tőzsdefelügyelettel kötött megállapodását.

Legalábbis erre utal, hogy Musk csütörtökön ismét a közösségi oldalon jelentkezett, és azt ígérte, hogy a 2019-ben beharangozott, a teljes önvezetéshez hasonlóan jövőre egész biztosan érkező Cybertruck vízálló lesz.

További részletek a Világgazdaságban!