Gabonaszállítmányok ragadnak az USA-ban, mert aszály sújtja a Mississippit

Mississippi folyó,
Mississippi River sign in front of a truss bridge
Vágólapra másolva!
A Világgazdaság számolt be róla, hogy az apadásnak indult Mississippin összezsúfolódó hajókonvojok lassan teljesen elzárják a forgalmat, így leállhat a gabona, a műtrágya, a fémek és a kőolaj vízi fuvarozása is.
Vágólapra másolva!

Levélben jelentett be vis maiort partnereinek a legnagyobb amerikai uszályüzemeltető hajótársaság, az Ingram Barge Company, mivel az alacsony vízállás miatt nem képes a Mississippin a megrendelt árut leszállítani.

Márpedig

az Egyesült Államok leghosszabb folyója egyben az amerikai gabona és szójabab világpiacra jutásának legfontosabb útvonala is.

Az Egyesült Államokból exportált gabona mintegy 60 százalékát a Mississippi folyón szállítják a New Orleans-i és a dél-louisianai kikötői terminálokig, ahol végül elhagyják, azaz elhagynák az országot.

A torlódás a lehető legrosszabbkor jött a tengerentúli agrárgazdaságnak, mivel a szója és a kukorica betakarítása körülbelül az egyötödénél tart, és a készletek máris kezdenek felhalmozódni. A szállítási gondokat tetézi a dollár szárnyalása.

Mindennek következtében az amerikai termelők csak módjával tudják kihasználni, hogy Oroszország kisebb-nagyobb mértékben még mindig akadályozza a gabonaszállítást a Fekete-tengeren.

Légi felvétel a Mississippi folyóról. A gyötrő szárazság miatt apadásnak indult folyón összezsúfolódó több mint 100 hajóból, vontatóhajóból és uszályból álló konvojok lassan teljesen elzárják a forgalmat, így a gabona mellett leállhat a műtrágya, a fémek és a kőolaj vízi fuvarozása is. Forrás: Shutterstock

A Mississippi folyó létfontosságú a műtrágyaszállítás számára is

Elakadtak a kulcsfontosságú műtrágyaszállítmányok, miközben az Ian hurrikán tombolása miatt átmenetileg leállították a floridai Mosaic Co. műtrágyagyár termelését is.

A Mississippi folyó Forrás: Shutterstock

Az ivóvízhiány is egyre fenyegetőbb

A száraz időjárásnak van egy, ha lehet, még súlyosabb következménye is, ami nem más, mint az ivóvízbázis veszélybe kerülése, hiszen az alacsony vízszint miatt a Mexikói-öbölből érkező sós áramlat egyre inkább behatol a folyóba.

További részletek a Világgazdaság oldalán, ide kattinva olvashatók.