Fontos hírt kaptak a Sberbank betétesei

felirat Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS logo SZIMBÓLUM
Budapest, 2013. november 20. A Sberbank logója és felirata az egykori Volksbank-bankfiókon a IV. kerületi Árpád úton 2013. november 20-án. A tavalyi tulajdonosváltást követően a Magyarországi Volksbank Zrt. 2013. november 1-jétől Sberbank Magyarország Zrt. néven működik tovább - közölte honlapján a pénzintézet. A Volksbank International 2012 februárjában került az orosz bank tulajdonába. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Megkapják a teljes követelésüket a Sberbank betétesei, a kártalanítás jövő héten indul - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Hozzátette: az érintetteknek nincs tennivalójuk, a végelszámoló egyénileg keresi fel a károsultakat.

Nagyjából 2.500 ügyfélnek volt 100 ezer euró feletti betétje a banknál, ők kapják most meg a pénzüket.

Az MNB március 2-án közölte: miután az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál, a jegybank is visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. engedélyét, és elrendelte a végelszámolását.

Mintegy 160 milliárd forintot fizetnek ki most az ügyfeleknek.

Az érintettek addig nem kaphatják meg a pénzüket, amíg a kötelező adategyeztetést el nem végzik a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény értelmében - jelezte az alelnök.

A Sberbank logója és felirata az egykori Volksbank-bankfiókon Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Kandrács Csaba kitért arra, hogy a hasonló engedélyvisszavonással járó eseteknek mindössze 25 százaléka végződik ilyen sikerrel, hogy a betétesek visszakapják minden pénzüket.

A kifizetési folyamatot a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. végzi, minden információ a www.psfn.hu, illetve a www.sberbank.hu honlapon található. A kártalanítás 1-2 hónapot vehet igénybe - mondta.

Korábban a Sberbank Magyarország Zrt. 65 158 betétesének 146,8 milliárd forint kártalanítás kifizetését biztosította az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). Eddig azokat a betéteket fizethették ki, amelyek összege nem haladta meg a 100 ezer eurót.