Jó hír érkezett a napraforgóról

Eddig valószínűleg rosszul használtad az olajos flakont napraforgó olaj étolaj
Vágólapra másolva!
Az elmúlt húsz év alatt a napraforgó a harmadik legfontosabb szántóföldi kultúrává nőtte ki magát. A 700 ezer hektáros 2022-es termőterület új rekordot jelent a növény hazai termesztésében. Bár az idei rendkívül nehéz szezon megtörte az elmúlt évek jó eredményeit, a napraforgó piacvezető Syngenta prognózisa szerint a jövőben továbbra is nagy kereslet lesz a növény iránt, hangzott el a vállalat kezdeményezésére indított 6 tonna szakmai program összegző konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Kalmár Ferenc, a Syngenta Duna Régió vetőmag üzletágvezetője elmondta:

Kalmár Ferenc szerint a 6 tonna programnak már a célja is inspiráló: a hibridekkel és a növényvédő szerekkel kihozni a napraforgóból a maximumot. Másrészt nagyon jó volt látni a programban részt-vevő termelők és a munkatársak lelkesedését, ahogyan az egyes technológiai elemek fejlesztésével ezen a célon közösen dolgoznak.

Megnőtt a kereslet a napraforgó iránt

Tóth Tamás, a Syngenta Duna Régiójának vetőmag marketingvezetője elmondta: egyre nagyobb a kereslet a napraforgó iránt. Míg tíz éve 36 millió tonna volt a globális termelés, napjainkban a 60 millió tonna felé közeledik a megtermelt napraforgó mennyisége.

Magyarország élen jár a napraforgó termesztésében, idén már 700 ezer hektáron termesztették a harmadik legfontosabb szántóföldi kultúrát,

amelynek több mint hatvan százaléka Syngenta hibrid, a vállalat továbbra is nagy előnnyel vezeti a hazai piacot.

Napraforgók Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Soeren Stache

A szakember kifejtette: a koronavírus világjárvány csökkentette a hagyományos idegenforgalmi és éttermi étkezési olajigényeket, viszont megnőtt az otthoni fogyasztás. Ezen kívül nagy ökológia láb-nyomot hagyó pálmaolaj és a szójaolajhoz képest a napraforgó fenntarthatóbb növény, gyakorlatilag helyben önellátó lehet Európa. Az olívaültetvényeket pedig egy súlyos betegség pusztítja. Így az élelmiszeripari főszereplők figyelme is egyre inkább a napraforgó felé fordul, így a növény egyre inkább felértékelődik.

Piaci információk szerint a szektoron belül is emelkedni fog a magasolajsavas napraforgó iránti igény, az ebből készült olaj egészségesebb, magasabb hőstabilitással bír, és a termék tovább eltartható.

Napraforgó olaj Forrás: Shutterstock

Mint a programot értékelő a konferencián több ízben is elhangzott: a fenntartható, integrált gaz-dálkodás 3 pillére a genetika, a növényvédelem és a megfelelő agronómiai gyakorlat.

Egy nehéz évben is vannak kiemelkedő eredmények

Az idei rendkívül nehéz termesztés szezonban az eredmény 2 tonna körül várható országos átlagban, amely elmarad a korábbi évek magas eredményeitől. A termésátlag tájegységenként nagy szórást mutat, vannak olyan térségek, ahol a 4-5 tonnás eredményt is sikerült elérni.

A rendezvényen a Syngenta díjazta az országban legjobb eredményt elérő résztvevőt: a Pannon Kft. az idei szezonban 5,2 tonna napraforgót aratott le egy hektárról. Rajtuk kívül számos termelő ért el 4,3-5,1 közötti eredményt.