Itt vannak a Széchenyi Kártya Program támogatásának részletei

mobil telefon mobiltelefon kkv kisvállalkozás számítógép laptop
Architects meeting at computer in office.
Vágólapra másolva!
A Magyar Közlönyben megjelent az a kormányhatározat, melyből kiderül, hogyan támogatja a kormány a Széchenyi Kártya Programot 2023-ban. Mint ismert, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette a program jövő évi folytatását, melyhez most konkrét intézkedéseket társít a kormányhatározat.
Vágólapra másolva!

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a program folytatásának indoklásában arra mutatott rá, hogy a brüsszeli szankciók rendkívül hátrányos gazdasági következményekkel járnak a magyarországi kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) számára. A kamatlábak magasak, a hitelfeltételek szigorodnak, a forgóeszközhitel-szükséglet megnőtt, az energiahatékonysági fejlesztésekhez pedig forrásokra van szükségük. Ebben a helyzetben a kormánynak kézzelfogható segítséget kell nyújtania.

A magyar kkv-k talpon maradásának és versenyképességének megőrzése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2023 első fél évében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest rendkívül kedvező, évi 5 százalékos ügyfélkamattal elérhetővé teszi a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeit

- tájékoztatott a miniszter.

Közleménye szerint januártól 6 darab termék marad: a folyószámla- és likviditási hitel mellett továbbra is elérhetők lesznek a kisebb vállalkozásoknak szóló termékek (mikrohitel), a turisztikai és agrárágazatot segítő programok (Széchenyi Turisztikai Kártya és Agrár Széchenyi Beruházási Hitel), és az energiahatékonysági fejlesztéseket támogató Széchenyi Zöld Beruházási Hitel is.

A Széchenyi Kártya Program kulcsszerepet játszik a kormány által bejelentett Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Programban is. A résztvevő vállalatok számára ugyanis lehetőség van arra, hogy az energiahatékonysági beruházásaikat a kedvező, 5 százalékos kamat mellett elérhető Széchenyi Zöld Beruházási Hitel segítségével hajtsák végre. A hitel igénybevételekor pedig a kormány önerőtámogatást nyújt legfeljebb a beruházás összköltségének 15 százalékának erejéig.

Illusztráció Forrás: Science Photo Library/CAIA IMAGE / SCIENCE PHOTO LIBRARY/Caia Image / Science Photo Libra

A program feltételeit a www.energiatamogatas2022.hu portálon elhelyezett felhívás tartalmazza, a regisztráció október 20-án indult el az oldalon.

A határozat értelmében a kormány arról döntött, hogy támogatja a Széchenyi Kártya Program 2023 I. félévére meghirdetésre kerülő konstrukcióinak kamat-, kezelési költség és kezességi díjtámogatás finanszírozásához szükséges 2023. évi költségvetési forrásigény biztosítását, az orosz–ukrán konfliktus és az energiaár-emelkedések által súlyosan érintett hazai mikro-, kis- és középvállalkozások kedvezményes finanszírozási forrásokhoz való hozzájutása érdekében. A leírtak szerint a pénzügyminiszternek kell gondoskodnia arról, hogy – a gazdaságfejlesztési miniszter kezdeményezésére – 2023-ban e célok elértésére 58,95 milliárd forint álljon rendelkezésre.

Ugyanez a határozat azt is tartalmazza, hogy a 2023. évben – a technológiai és ipari miniszter kezdeményezése alapján – gondoskodni kell a mikro-, kis- és középvállalkozások energiahatékonyságot célzó beruházások program feltételei szerint meghatározott mértékű önerejének biztosítása érdekében legfeljebb 25 milliárd forintról. Ez azt jelenti, hogy a kormány jövőre is 25 milliárd forintot ad a kkv-k önerejének biztosítására.