Újabb vállalattal hozták hírbe Elon Muskot

Horizontal HEADSHOT PRESS CONFERENCE
Elon Musk
Vágólapra másolva!
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója azt mondta, hogy soha nem merült fel az elektromos autókat gyártó vállalatnál, hogy befektessenek a svájci Glencore-csoportba.
Vágólapra másolva!

"Nem. Mi soha nem töprengtünk azon, hogy befektetünk a Glencore-ba" - mondta maga Musk egy befektetői konferencián New York-ban - írja a Mining.com szakportál a Reuters értesülése alapján.

A Tesla vezetője szerint nem terveztek befektetést a Glencore-ba Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Musk állásfoglalásának nagy jelentősége lehet akkor, amikor a sajtó a Twitter Musk általi megvásárlásával, és az ott dolgozók jelentős részének elbocsátásával van tele. Bár a Glencore név jóval kevésbé lehet ismerős, mint a Twitter, a saját piacán meghatározó vállalatcsoportról van szó. A Glencore a világ vezető nyersanyagipari vállalata, többek között jelentős bányászati tevékenységgel.

A cég a világ első számú kobaltszállítója, melyet elsődlegesen a Kongói Demokratikus Köztársaság területén, valamint Ausztráliában és Kanadában termelnek ki.

A kobalt az elektromos autók akkumulátorainál jelenleg jórészt nélkülözhetetlen nyersanyag, amelyből egyre több kell a világ autógyártóinak, így a Teslának is.

A Financial Times üzleti lap nemrég arról cikkezett, hogy információik szerint a Tesla 10 és 20 százalék közötti részesedést szerezne a Glencore-ban, de az egyeztetések végül lezárultak anélkül, hogy a felek bármilyen egyezségre jutottak volna.