Korszerű pénzkezelés és digitális biztonság a PÉNZ7 középpontjában

megbízható diákmunka munka pénzügyi tájoló pénzügyi tudatosság diákmunka adózás
Több módja is van annak, hogy munkát találj jelenleg a piacon.
Vágólapra másolva!
Az idei tanévben a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek fejlesztéséért megvalósuló PÉNZ7 tanóráinak pénzügyi témája a "Korszerű pénzkezelés és digitális biztonság", a vállalkozói témája a "Gondolkozz és vállalkozz!" - jelentették be a programsorozatot megvalósító szervezetek sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Jövő tavasszal, március 6. és 10. között már kilencedik alkalommal rendezik meg a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói tudatosságot fejlesztő programsorozatot.

Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke bejelentette:

hét szervezet írta alá azt a megállapodást, amelyben vállalják a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek fejlesztését a 2022/2023-as tanévben.

Illusztráció Fotó / Shutterstock

Az alapítványuk idén az általános és középiskolákban 570 ezer kiadvánnyal segíti az alapvető pénzügyi-gazdálkodási ismeretek elsajátítását.

Maruzsa Zoltán, a PÉNZ7 projektvezetője, köznevelési államtitkár elmondta: a cél már az induláskor egyértelmű volt, azaz minél több elméleti ismeretet, és gyakorlati tudnivalót adjanak át a gyerekeknek. Jelenleg azon dolgoznak, hogy az új állampolgári ismeretek tankönyvek minél több korszerű ismeretanyagot tartalmazzanak, pénzügyi ismeretekből is.

Túri Anikó, a gazdaságfejlesztési miniszter pénzügyi és gazdasági jogi szabályozásért, valamint az állami vagyonért és postaügyért felelős államtitkára előadásában kiemelte: a PÉNZ7 rendezvényein akár a bankszámlanyitást, akár a biztonságos bankkártya-használatot is meg tudják tanítani a diákoknak, aminek nagy hasznát vehetik.

Dobos Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM)vállalkozásfejlesztésért felelős helyettes államtitkára elmondta: a "Gondolkozz és vállalkozz!" lett az idei témahét vállalkozói mottója. Az induló vállalkozások a működő cégek egyharmadát teszik ki, miközben a magyarok alig 8 százaléka tervez vállalkozást indítani a következő három évben, ami alatta marad az uniós 12 százalékos átlagnak. Ezen az arányon változtatni kell szerinte.

Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartás finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette: a nemzetközi Pénz7 témahét jelentőségét jól mutatja, hogy eddig 170 különböző ország vett benne részt, és 50 millió fiatalt ért el. Tavaly 108 országban csaknem 20 millió gyereket értek el a résztvevő szervezetek - ismertette. Hozzátette: csaknem ezer iskola mintegy 170 ezer diákja kapcsolódott be a magyarországi eseménysorozatba az előző tanévben.

Olyan szinten kell használni a pénzügyi szolgáltatásokat mindenkinek, ahogy ír, olvas vagy autót vezet, ez a tárca célkitűzése.

A pénzügyi tudatosság kialakításában döntő szerepe van a szülői példamutatásnak Forrás: Shutterstock

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára rámutatott: nemzetközi összevetésben Magyarország az első, ahol arányaiban a legtöbb diákot érik el. Az idei feladat a kiberbiztonsági kihívások kezelése, és a digitális biztonság.