A prostitúciót a világ legősibb szakmájaként tartják számon. Amerikában a legrégebbi legális bordélyház - amelyet állítólag szellemek is látogatnak - a nevadai Mustang Ranch, a mai napig nyitva áll a vendégek előtt. 

A nevadai sivatagban található Mustang Ranch a világ minden tájáról foglalkoztat prostituáltakat, akik itt független vállalkozóként legálisan bocsátják áruba testüket a fizető vendégek számára. Habár a két épületből álló kéjlakot - amelynek múltját számtalan botrány, sőt gyilkosság is beárnyékolta - korábban bezárták, most ismét nyitva áll az év minden napján, éjjel-nappal. 

A Mustang Ranch NevadábanForrás: Youtube / KTNV Channel

Legálisan működik a legrégebbi bordélyház

A bordélyház előtti hatalmas bejáraton vastag nagybetűkkel olvasható a BROTHEL felirat. Az egység a törvények értelmében jogszerűen működik, emiatt viszonylag könnyen észrevehető, hiszen nem egy eldugott mellékutcában áll. Nevada egyébként továbbra is az egyetlen olyan állam az USA-ban, ahol a bordélyházak legálisan működhetnek.

A vendégek között vannak kamionsofőrök, tanárok, sőt hírességek is - utóbbiak számára rejtett bejárat áll rendelkezésre inkognitójuk megőrzéséhez.

A Mustang Ranch-et jelenleg az 1990 óta itt dolgozó Madam Tara Adkins, egy korábbi prostituált vezeti. Elmondása szerint a nála dolgozó prostituáltaktólelvárás, hogy nemcsak dekoratívak, kívánatosak, hanem kedvesek, figyelmesek és együttérzőek is legyenek. Az ügyfelek ugyanis olykor súlyos traumákat hordozva érkeznek a helyszínre: háborús veteránok, katasztrófák túlélői, vagy valamilyen testi fogyatékosságban szenvednek. 

"Jönnek hozzánk párok, akik 25 év után újra fel akarják éleszteni a kapcsolatukat, és nem tudják, hogyan tegyék ezt. Jártak már terapeutáknál és szex-coachoknál is, mégsem jártak eddig sikerrel. Így az itt dolgozó hölgyeknek ilyenkor tanárként is fel kell lépniük, akik megtanítják, hogyan beszélhetnek egymással szégyen nélkül a szexről." - meséli Adkins, akinek vezetőként feladata, hogy megvédje és irányítsa a szexmunkásokat. Az ide felvételt nyerő prostituáltakat szigorú ellenőrzésnek vetik alá, utánajárnak például, hogy nem emberkereskedelem áldozatai-e, és van-e bármilyen nemi betegségük (ez utóbbit egyébként az ügyféltől is megkérdezik).

Adkins felelősségi körébe tartozik az is, hogy az itt dolgozókat hetente egyszer kivizsgálják, és ha be akarnak menni a városba, legyen velük egy sofőr is. A biztonsági szolgálat a nap 24 órájában rendelkezésre áll, és minden szobában rejtett pánikgombok vannak arra az esetre, ha a nők veszélyben éreznék magukat. Emellett a hét öt napján orvos is tartózkodik a helyszínen. A prostituáltak hetente kétszer kapnak fizetést, ami bejelentett jövedelemnek minősül.

Ötven éves múlt

A Ranch-et Joe Conforte olasz bevándorló és egykori taxisofőr nyitotta meg 1971-ben. Egy tévéinterjúban egyszer azt mondta: "Miért kellene szégyellnem magam? Közszolgálatot teljesítek." Később kiderült róla, hogy részt vett a nevadai szervezett bűnözésben és adócsalási ügye is volt. A hatóságok elöl Brazíliába menekült, ott halt meg 2019-ben.

A Mustang Ranch bordélyházForrás: Google street view

A bordélyház hírnevét azonban pár évvel később egy gyilkosság rombolta le: az akkor 33 éves profi bokszolót, Oscar Bonavena-t ugyanis ott lőtte agyon az egyik biztonsági őr.Az argentin nehézsúlyú bajnok korábban Muhammad Ali és Joe Frazier ellenfele is volt. A pletykák szerint Bonavena-nak viszonya volt a bordélyház tulajdonosának feleségével. 

A bordélyházat ezután többször bezárták és többször megnyitották, majd Lance Gilman földfejlesztő vette meg, aki elmondása szerint kulturáltabbá szeretné tenni a helyet, hogy az iparág nagyobb tiszteletet kaphasson. 

A több évtizede itt dolgozó haj és sminkmester szerint jelentős különbség van a korábbi és a mostani szexmunkások között: a régieket a zűrös gyerekkor kergette ebbe a szakmába, ma már viszont diplomás lányok egészítik így ki megtakarításaikat.

Kísértetekről szólnak mendemondák

Az egyik ott dolgozó, amúgy grafikus lány mesélt a bordélyház állítólagos szellemeiről: a B1-es szobát látogatják a leggyakrabban a kísértetek.Többször megtörtént már, hogy az ott alvók reggel arra ébredtek, hogy olyan lányokat látnak a tükörben sminkelni, akik nincsenek is ott. Máskor lépéseket, rágógumi pukkanásokat is hallanak éjjel. A nyilatkozó ugyanakkor elmondta, ez nem rémiszti meg. Szeret ott dologozni, mert biztonságban érzi magát, és barátságos emberek veszik körül. 

Sok férfi és nő látogatott már el a bordélyházba, köztük olyanok is, akik fogyatékkal élnek. Néhány szoba kerekesszékkel is megközelíthető.Az egyik vendég például egy paralimpiai leszbikus volt, aki egy gondozóval érkezett.

A Mustang Ranch egyébként megjelent már a mozivásznon is, a Helen Mirren főszereplésével készült Love Ranch című filmben.

Forrás: Dailystar