Korábban már bebizonyították, hogy a válogatós emberek számára nem mindegy, hogy milyen az illata és a textúrája az adott ételnek, azonban nem vizsgálták a többi érzékszerv szerepét ilyen esetben. A Portsmouth-i Egyetem kutatócsoportja felfedezte, hogy még a tányér színe is befolyásolja, milyennek érezzük a benne felszolgált ennivalót.

A Magyar mezőgazdaság számolt be az érdekes kísérletről, amelyben 50 ember segítségével vizsgálták az élelmiszer neofóbiát – azaz hogy mennyire voltak hajlandóak a résztvevők az új és ismeretlen ételeket megkóstolni. A kísérlet szereplőit két csoportra osztották: válogatós és nem válogatós, és mindkét csoport tagjainak ugyanazokat a nasikat szolgálták fel piros, fehér és kék tányérokon.

Az eredmények megmutatták, hogy a sósságát és az étvágygerjesztőségét is befolyásolta az ételeknek az, hogy milyen színű tányéron voltak – legalábbis a válogatós társaság esetében. A másik csoportnál ennek nem volt jelentősége.

IllusztrációForrás: 123rf.com

Ha a nassolni való piros vagy kék tányérban volt, akkor sósabbnak ítélték meg, mintha fehérben lett volna, és a legkevésbé a piros tányéron volt étvágygerjesztő.

Az Egyesült Királyságban a sós nasikat gyakran kék színű csomagolásban árulják, így a tudósok szerint ez lehet a magyarázat a sósság megítélésére.

A mostani tanulmány vélhetően az első, mely rámutat a szín és az ízérzékelés közötti kölcsönhatásra a válogatós és nem válogatós felnőttek esetében, és azt is feltárták, hogyan befolyásolja a szín az étel elfogadását a válogatós emberek esetében.

Válogatós gyerek (illusztráció)Forrás: Shutterstock

A válogatós embereket általában úgy lehet körülírni, hogy korlátozott a táplálkozásuk, csak bizonyos elkészítési módokat alkalmaznak, és erős ellenérzésük van, illetve nehezen fogadnak el új élelmiszereket. Az életük során ezek az egyének általában kevesebb, mint 20 különböző élelmiszertípust fogyasztanak.

Ez a tudás hasznos lehet azok számára, akik megpróbálják bővíteni az élelmiszerek tárházát" - mondta el Dr. Lorenzo Stafford, a Portsmouth-i Egyetem Pszichológiai Karának szaglásra specializálódott kutatója.

"Például, ha egy válogatós embert arra szeretnénk ösztönözni, hogy több olyan zöldséget kóstoljon meg, amelyeket általánosságban keserűnek tekintenek, akkor meg lehet próbálni olyan tányéron vagy tálon kínálni őket, amelyről tudjuk, hogy az édesség érzetét erősíti. További kutatások révén azt is meghatározhatnánk, hogyan lehetne segíteni, hogy pozitívan befolyásoljuk egy személy étrendjét, és ennek eredményeként mentális és fizikai egészségét"- tette hozzá a professzor.