Aggasztóan magas az eurózóna inflációja

euró eurózóna
Vágólapra másolva!
Novemberben pontosan 10 százalékos volt az éves áremelkedés üteme az eurózónában. Miközben egyes tagállamokban árcsökkenést is mértek, addig a maginfláció változatlanul 5 százalékos. Utóbbiba pedig nem tartozik bele az élelmiszer és az energia ára; ezek a termék "tuningolják" hónapok óta a fogyasztói árakat.
Vágólapra másolva!

Bár az októberi adathoz képest a 10 százalékos pénzromlási dinamika nem számít rossznak, ez az inflációs érték továbbra is túlságosan magas az Európai Központi Bank (EKB) számára.

Illusztráció Forrás: Reuters

Az EKB inflációs célja 2 százalék, és ahhoz, hogy ez összejöjjön további kamatemelésekre lesz szükség pénzpiaci elemzők várakozásai szerint. Jelenleg két százalékos az irányadó ráta; a szakértők még idén további alapkamatemeléssel számolnak.

Bár még a részletes adatok nem állnak rendelkezésre, a Baltikumban továbbra is tombol az infláció.

De ebben nincs semmi meglepő: a három balti ország, Észtország, Lettország és Litvánia produkálja hónapok óta a legrosszabb adatokat. 20 százalék körüli a fogyasztói árak emelkedése, ezzel szemben a nagy gazdaságokban (Németország, Franciaország) a pénzromlás mértéke a tolerálható sávban tartózkodik.