Megdöbbentő módon vágták ki Kim Dzsong Un kisebbik lányát egy észak-koreai propaganda videóból - írja a Daily Star

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető eddig szigorúan őrízte családja - főleg gyermekei - inkognitóját, még a hivatalos észak-koreai állami média nyilvánossága elől is. A titkolózás egészen idén november közepéig tartott, amikor a vezető először állt ki hivatalosan a nyilvánosság elé idősebbik lányával. 

Apa és lánya ekkor kézenfogva tekintett meg tömegpusztító fegyvereket, méghozzá a Hwasong-17 interkontinentális ballisztikus rakétákat (ICBM). A szakértők szerint Kim Dzsong Un ezzel azt is világossá tehette, hogy a legidősebb gyermeke követi majd őt a hatalomban. Az Origo erről az alábbi cikkében adott hírt: 

Az idősebbik lányt Kim Dzsue-nek hívják, november 19-én az állami televízióban is megjelent.

Ezúttal pedig a kisebbik lánya tűnt fel rövid időre egy propaganda videóban, akit viszont nem sokkal később egy ügyes trükkel villámgyorsan kivágták a felvételről. 

A kisebbik lányt még soha nem mutatták be a nyilvánosság előtt, és ezt valószínűleg a jövőben sem tervezik. Erre utal az a lépés, hogy után gyorsan eltüntették őt a képkockákról, azt próbálva ezzel elérni, hogy a személyét fedje örök homály (mintha nem is létezne). 

 A dél-korei székhelyű NK News szerint a lány egy hazafias videómontázsban szerepelt, majd amikor beazonosítható vált, kivágták és más gyermek fotóját tették be helyette. Később az így manipulált felvételt mutatták be újra. 

Egyesek szerint Kim Dzsong Un nem engedélyezte, hogy kisebbik lánya ilyen nem hivatalos módon mutatkozzon be a nyilvánosságnak. Pláne, hogy még csak alig pár napja ismerhette meg a világ az utódjának szánt Kim Dzsue-t. 

Mások szerint azonban a lépéssel a rezsim azt a látszatot szeretné kelteni, mintha a lány nem is Kim Dzsong Un gyermeke lenne (vagy talán egyik szeretője annak az édesanyja). 

A Rodong Sinmun észak-koreai pártlap által közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára és felesége, Ri Szol Dzsu (a vezető balján), valamint a Moranbong női együttes tagjaiForrás: MTI/EPA/YONHAP/RODONG SINMUN/Rodong Sinmun

Michael Madden, Észak-Korea elitjének egyik vezető szakértője szerint: "Nagyon valószínű, hogy az állami média azért vágta ki a kislányról készült felvételeket, hogy véget vessenek a vele kapcsolatos találgatásoknak és bizonytalan információk terjedésének."

A múltban általában olyan személyeket vágtak ki az észak-koreai propagandából, akik kiváltották a rezsim haragját. Ezt azonban többségében a hivatalukból elbocsátott és kivégzett magas rangú tisztviselőkkel tették, így jelen esetben ez a magyarázat kizárható. 

A gyermek valódi kilétét egyelőre sűrű homály fedi, de nagy a valószínűsége annak, hogy ha nem is a vezető gyermeke, rokoni szálak kötik hozzá.