A Nakashiretoko néven is ismert tornyot japán mérnökök építették 1937 és 1939 között Szahalin szigetének déli csücskében. Abban az időben a 600 mérföld hosszú sziget déli fele a Japán Birodalomhoz tartozott, míg az északi fele orosz volt.
Az omladozó építménynek egykor 12 fős állandó legénysége volt, de ma már csak sirályok és fiókáik otthonául szolgál.
Az Aniva-fok szárazföldön megközelíthetetlen, sőt hajóval is igen nehezen elérhető, de a japán munkásoknak így is sikerült egy kilencemeletes beton világítótornyot építeniük, a hullámok fölé magasodva.
A fény - amely folyékony higanyágyon forgott - akár 19 tengeri mérföld távolságból is látható volt, ami azért volt elengedhetetlen, mivel a tengerszoros, amelyre kilátás nyílik, a veszélyeiről híres, beleértve a víz alatti áramlatokat, a gyakori ködöt és a rejtett zátonyokat.
A második világháború végén a Szovjetunió annektálta az egész szigetet, és legalább 100 ezer japán menekült Hokkaidóba. A szovjetek ezután átvették a világítótorony üzemeltetését – és az áramellátásra „atomelemeket" telepítettek.
Az Aniva világítótorony egyike volt annak, az összesen 132 szovjet világítótoronynak, amelyek radioizotópos termoelektromos generátorokat használtak. Ezek egyfajta óriás akkumulátorok, amelyek egy radioaktív anyag - jelen esetben a stroncium-90 - bomlása során keletkező hőt elektromos árammá alakítják.
A Szovjetunió később automatizálta a világítótornyot, és 1990-ben kivonta az összes munkást, majd az atomelemeket is elszállította.
Most csupán a turisták látogatják a különleges építményt.
A világítótorony jelenleg kielégítő állapotban van
- mondta Dmitrij Kulikov utazási szakértő a Russia Beyond weboldalnak.
Még mindig biztonságos a látogatása, de hamarosan veszélyessé válhat, mivel vannak olyan részek, amelyek rozsdásodásnak indultak
- tette hozzá.