December 9-én az MKB Bank és a Takarékbank közgyűlése elfogadta a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének második lépését, emellett az MKB Bank közgyűlése döntött az MKB tőkéjének megemeléséről is. Ennek értelmében 2023. május 1-jén egyesül a bankcsoport két tagbankja, az MKB Bank és a Takarékbank, és május 1. után MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal folytatja működését. Az így létrejövő nagybank Magyarország második legnagyobb piaci szereplője lesz, közel 11 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 2,3 millió ügyféllel és számos területen piacvezető pozícióval. A fúzió következő lépésének megvalósításához szükséges felügyeleti engedélyeztetés folyamatban van - áll az erről kiadott pénzintézeti közleményben.

December 9-én újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Magyar Bankholding. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett MKB Bank Nyrt., valamint a Takarékbank Zrt. közgyűlései jóváhagyták a tagbankok egyesítésére vonatkozó döntési javaslatokat. Az MKB Bank Nyrt. közgyűlése döntést hozott az MKB tőkéjének 23 milliárd forintot meghaladó megemeléséről is, amelynek értelmében december 9-ével közel 322 milliárd forintra nő a hitelintézet alaptőkéje, további stabilitást biztosítva ezzel a bank tulajdonosai és ügyfelei számára.

Májusban létrejön hazánk második legnagyobb bankja

A Magyar Bankholding tervei szerint 2023. május 1-én megvalósul az MKB Bank és a Takarékbank egyesülése, amelynek során az MKB Bankba olvad be a Takarékbank. A hitelintézet jövő májusi csatlakozásával lezárul a magyar bankszektorban történelmi jelentőségű, a régióban is egyedülálló fúziós folyamata. A Magyar Bankholding a Takarékbank csatlakozásáig a belső működést harmonizálja, emellett folyamatosan zajlik a munka a banki informatikai rendszerek fejlesztésén és egyesítésén.

A bankcsoport tagjainak összeolvadásával olyan integrált univerzális bank jön létre, amely a lakossági és a vállalati ügyfelek számára is átfogó termékskálát kínál. Közel 11 ezer milliárd forintos mérlegfőösszegével Magyarország második legnagyobb bankja lesz, amely mintegy 2,3 millió ügyféllel rendelkezik, valamint piacvezető pozíciót tölt be több szegmensben.

„Büszkén mondhatjuk, hogy az egyesülés továbbra is a terveknek megfelelően, sikeresen halad előre. A Budapest Bank és az MKB tavaszi fúziója óta elért eredmények jól mutatják, hogy számos szinergiahatást hatékonyan tudtunk érvényesíteni. A Takarékbankkal való egyesülést követően az új bank stabil, magyar tulajdonú pénzügyi intézményként – a meglévő szakértelmen felül – még egységesebb termékportfóliót, még modernebb fiókhálózatot kínál a hazai lakosság és vállalatok részére" – nyilatkozta dr. Barna Zsolt, a Magyar Bankholding és az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

A Magyar Bankholding internetes portáljának egyik oldalaForrás: Magyar Bankholding - weboldal

Útjára indul az MBH Bank

2023 májusától MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal működik tovább az egyesült MKB Bank és a Takarékbank. Innentől fogva első körben a nagyobb, zászlóshajó fiókok újulnak meg, ezt követően fokozatos lesz a fiókok átmárkázása. Májustól a teljes bankkártya portfolió és az online felületek is megújulnak az új arculat alatt. Az új márka bevezetését reklámkampány mellett markáns társadalmi felelősségvállalási és szponzorációs programok is támogatják.

A Magyar Bankholding kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fúziós folyamat és az átmárkázás lépései a Takarékbank és az MKB Bank ügyfelei számára zökkenőmentesen, minél gördülékenyebben történjenek.

A fúziós folyamat végső lépése a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában valósul meg, az ezzel kapcsolatos felügyeleti eljárás jelenleg is folyamatban van - tájékoztat a közlemény.