Karácsonyfa több milliárd forintért? Hihetetlen, de létezik ilyen

Karácsony a nagyvilágban
Kijev, 2021. december 23. Karácsonyfa a kijevi Szent Zsófia-székesegyház előtt 2021. december 23-án. A 31 méter magas fán több mint tízezer díszt helyeztek el. MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Vágólapra másolva!
A karácsonyi költekezési láz természetesen a karácsonyfákat is eléri, hiszen a világ különböző pontjain csillagászati összegekbe kerülő fákat is felállítanak. Egy 40 centiméternél alig valamivel magasabb aprócska karácsonyfát Japánban például 1,8 millió dollárért lehetett megvásárolni. Ám találunk példát ennél jóval drágább fákra is. Mutatjuk ezeket!
Vágólapra másolva!

A karácsonyfa a karácsony ünnepének egyik központi eleme. Vannak, akik szívesebben vesznek műfenyőt, amelyet évről-évre feldíszítenek, aztán év közben a garázsban vagy a kamrában várja a következő karácsonyt, amikor újra szükség lesz rá.

Sokan azonban szeretik a valódi fenyőillatot a lakásukban, és arra esküsznek, hogy az igazi karácsonyfa csakis élő fenyőfa lehet. A műfenyővel szemben ez évről évre kiadást jelent.

S vannak olyanok is, akik túlzásba esnek, és sokkal többet költenek erre a célra, mint amennyi valóban szükséges a meghitt ünnepléshez.

Egy-egy. hatalmas költségvetéssel rendelkező cég különleges, egyben méregdrága karácsonyfával is fel szeretné hívni magára a figyelmet ebben az időszakbann.

Szinte presztízskérdést csinálnak belőle, és előfordul, hogy már maguk sem számolják, hogy a költségeket tekintve végül hol állnak meg karácsonyfájukkal.

A következőkben a Thefactsite segítségével bemutatjuk minden idők legdrágább karácsonyfáit.

4. Az alkoholt kedvelők karácsonyfája - 55 ezer dollár

A londoni Sofitel csúcskategóriás szállodában felállított karácsonyfa első pillantásra nem tűnik túl látványosnak. Egy egyszerű fémkeret, rajta 200 miniatűr konyakos üveggel. Ezeket a palackokat azonban 24 karátos arannyal díszítették, és minden palackon legalább öt szakember dolgozott.

Persze maga a konyak sem akármilyen: felső árkategóriás XIII. Lajos Grande Champagne, amelynek palackja 2400 dollárba kerül. A fát alkotó aprócska palackok összértéke 55 ezer dollár (kb. 21 millió forint). Maga a fa majdnem 5 méter 20 centiméter magasságú.

3. Mini karácsonyfa Tokióban - 1,8 millió dollár

Egy japán áruházlánc egy 40 centiméternél nem sokkal nagyobb karácsonyfát készített, amelyet Ausztráliából és Afrikából származó rózsafürtökkel díszítettek fel, majd mindegyik közepére egy gyémántkövet helyeztek el.

Talán egyfajta bónuszként, az aprócska fához egy piros színű plüccmaci is járt, amely gyémántmedált viselt a nyakában. Mindezt 1,8 millió dollárért, azaz körülbelül 684 millió forintért kínálták.

Lapozzon, a következő oldalon bemutatjuk a világ két legdrágább karácsonyfáját, amelyek még az előzőeknél is sokkal többe kerültek!