Hihetetlen, de már az egyiptomiak is használtak raklapot

Építkezzünk raklapból kicsit másképp...
Vágólapra másolva!
Már az ókori egyiptomiak is használtak kezdetleges rakodólapokat, az igazi áttörést azonban a második világháború hozta meg raklapfronton. Ma pedig már közösségi tereken és a belsőépítészetben is feltűnik. A raklapok izgalmas történetéről a Store Insider számolt be.
Vágólapra másolva!

Bármilyen szerény eszköznek is tűnik, raklapok nélkül a világkereskedelem egyszerűen leállna. Magyarország jó úton halad abba az irányba, hogy regionális raklap „nagyhatalommá" váljon, derült ki a PalletBiz által rendezett raklapkonferencián.

A világkereskedelem nagyon fontos eszközei a raklapok Forrás: Shutterstock

Már az egyiptomiak is használtak rakodólapot

A rakodólapok kezdeti konstrukcióit

már az ókori Egyiptomban is használták, és azok nem is térnek el nagy mértékben a maiaktól,

ismertette a raklapok történelmét a konferencián Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetség főtitkára. A rakodólapok alkalmazása az iparban már a 20. század elején megjelent, valamint az első anyagmozgató gépek is feltűntek.

A hadiipar a II. világháborúig nem igazán vett tudomást a rakodólapok és az anyagmozgató gépek jelentette előnyökről, a háborús helyzet, a katonai felszerelések és egyéb ellátmányok harctérre való gyors eljuttatása azonban rákényszerítette a katonai vezetőket a hatékony technika bevezetésére. Ettől kezdve számítjuk a rakodólapok robbanásszerű térnyerését, amely maga után vonta csomagolástechnikai fejlesztések egész sorát, így az egységrakomány-képzés, rögzítés anyagai, gépek-géprendszerek, robotok, számítástechnikai optimalizáló programok innovációit.

Raklapokkal a belsőépítészetben is találkozhatunk: raklapból készült polcok Forrás: Origo

A raklapokkal a belsőépítészetben, építészetben, bútor tervezésben, kertépítésben, várostervezésben, közösségi terekben, műalkotásokban is találkozhatunk, fejtette ki Rosta Péter, a Soproni Egyetem művésztanára. Hozzátette, hogy egyetemükön a raklap szerepet kap, mint diplomamunkák tárgya, faanyag tudományok alanya, tantárgyi tematikák és kurzusok, kutatások és publikációk tartalma is.