Fontos útfejlesztést adtak át, könnyebben elérhető lesz a Balaton - képek

átadás avatás FOTÓ FOTÓTECHNIKA légi felvétel út, 8-as főút, átadás, körforgalom, 2022. 12. 20. Veszprém, 2-es számú főút, 8229. út
Veszprém, 2022. december 20. Körforgalom a 8. és a 82. számú főutat összekötő 8229. számú úton Veszprémnél az út átadása napján, 2022. december 20-án. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
Átadták a veszprémi 8-as főút déli elkerülő szakaszát és a 8-as utat, valamint a 82-es számú főutat összekötő szakaszt. Ezzel biztonságosabbá és gyorsabbá vált a Balaton és a főváros közti közlekedés. A balatonfüredi és a litéri csomópontok között több ütemben épült meg a 7,5 kilométeres útszakasz a Strabag Építő Kft. munkájával.
Vágólapra másolva!

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese a beruházás átadásán közölte:

a balatonfüredi és a litéri csomópontok között több ütemben épült meg a 7,5 kilométeres útszakasz 25,3 milliárd forintból.

A szakaszt négysávossá bővítették, a lámpás, balesetveszélyes csomópontok helyett különszintű csomópontokat alakítottak ki, valamint a meglévő burkolatot is korszerűsítették. Így újabb részt vehetnek birtokba a közlekedők és koronaélen belül, 2x2 sávon már a teljes szakaszon haladhat a forgalom.

Galériánkban látványos felvételeket mutatunk az átadott beruházásról:

átadás avatás FOTÓTECHNIKA információs tábla körforgalom légi felvétel út, 8-as főút, átadás, körforgalom, 2022. 12. 20. Veszprém, 2-es számú főút, 8229. út
átadás avatás FOTÓ FOTÓTECHNIKA légi felvétel út, 8-as főút, átadás, körforgalom, 2022. 12. 20. Veszprém, 2-es számú főút, 8229. út
átadás avatás FOTÓ FOTÓTECHNIKA légi felvétel út, 8-as főút, átadás, körforgalom, 2022. 12. 20. Veszprém, 2-es számú főút, 8229. út
átadás avatás információs tábla út, 8-as főút, átadás, körforgalom, 2022. 12. 20. Veszprém, 2-es számú főút, 8229. út
átadás avatás forgalom FOTÓTECHNIKA körforgalom légi felvétel út, 8-as főút, átadás, körforgalom, 2022. 12. 20. Veszprém, 2-es számú főút, 8229. út
átadás avatás forgalom FOTÓTECHNIKA légi felvétel terelőtábla út, 8-as főút, átadás, körforgalom, 2022. 12. 20. Veszprém, 2-es számú főút, 8229. út
átadás avatás lehajtó út, 8-as főút, átadás, körforgalom, 2022. 12. 20. Veszprém, 2-es számú főút, 8229. út
átadás avatás út, 8-as főút, átadás, körforgalom, 2022. 12. 20. Veszprém, 2-es számú főút, 8229. út

A fejlesztésnek köszönhetően a Balaton és Budapest közötti, rendkívül forgalmas útszakaszon megszűnhetnek a rendszeres torlódások.

A Veszprém déli elkerülő beruházás részeként megépült Budapesti csomóponthoz szervesen kapcsolódik a 8-82. sz. főutak összekötésére kialakított, 8229. jelű Veszprém Aréna összekötő út. Az 1,1 kilométeres szakasz csaknem 3 milliárd forintba került - emeli ki a Magyar Építők cikke.

Az összekötő út 2×2 forgalmi sávos, a 8. sz. főút Budapesti úti csomópont részét képező úgynevezett északi körfogalomból indul, a szakasz végén a 82. sz. főúthoz szintén körforgalmi csomóponttal kapcsolódik. A sportlétesítmények megközelítésére a szakaszon egy közbenső körforgalmi csomópont is létesült. A 8. sz. főút és a 82. sz. főút összekötése megkönnyíti a Balaton, illetve Győr elérését is, emellett a 82. sz. főúton létesült körforgalmi csomópont biztonságosabbá teszi a közlekedést a kerékpárosok, gyalogosok és autóbuszt használók számára egyaránt.