A világ minden tájáról gyűjtöttek dekorációkat egy gyönyörű manhattani házba

Hudson folyó
Vágólapra másolva!
Manhattan közelében, a sztárok egyik kedvenc pihenőhelyén található az Óraház, amely egy igazi belsőépítészeti ékszerdoboz. A most eladóvá vált ingatlan korábbi tulajdonosa ugyanis a világ minden tájáról származó elemekkel díszítette az otthont.
Vágólapra másolva!

Manhattantől 25 percnyi útra található egy 1957-ben épült ház, melynek korábbi tulajdonosa egy belsőépítész volt, aki gondosan és igen látványosan felújította az ingatlant. Az otthon sajátossága, hogy Ernest De la Torre a világ minden tájáról származó elemekkel alakította ékszerdobozzá. De la Torre egyébként nemzetközileg is magasan jegyzett szakembernek számít – írja a Dirt.com.

A dokumentumok szerint De la Torre kevesebb mint két évvel ezelőtt, 3,1 millió dollárért adta el a házat, amely most ismét eladóvá vált. Az ingatlan egy 3035 négyzetméteres telken fekszik, közel 300 négyzetméter lakóterülettel rendelkezik, és a telken még egy teniszpályát is kialakítottak.

A négy hálószobás és öt hálószobás házért most 3,35 millió dollárt (kb. 1,2 milliárd forint) kér a jelenlegi tulajdonosa.

Az ingatlan egyik látványossága az ajtó fölé elhelyezett, európai stílusú óra. Az otthon innen kapta a The Clock House, vagyis az Óraház nevet.

A belsőépítészeti megoldások teszik azonban igazán különlegessé az ingatlant. A számos látványos elem között találhatók például az aranyozott bőrrel díszített falak, egy 18. századi, Londonból származó kandallópárkány, valamint a 19. századi fagerendák, melyek egy pennsylvaniai pajtából származnak.

Emellett a vaslépcső a 19. századból, Brooklynból származik, a padló pedig indiai homokkőből készült. A dolgozószobában egyedi tervezésű francia intarziák, illetve kézzel készített fűszövetek találhatók a falakon.

Az ingatlan New York állam Snedens Landing történelmi övezetében fekszik, a Hudson folyó nyugati partján. A Manhattanhez közeli, ám nyugodt és bukolikus környék több sztárnak is otthont ad. Olyan hírességeknek van itt háza, mint Al Pacino, Björk, Scarlett Johansson, Bill Murray vagy Uma Thurman és Ethan Hawke.