Egy stewardess elmondta a sokkoló igazságot a repülőgépek vécéjéről

A stewardess úgy nyilatkozott:
A repülőgép mosdója lényegében olyan, mint egy szekrény. Nincs ablak, és a szellőzése rossz, így aligha tiszta a levegő.
Ez azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor egy utas bemegy a mosdóba, beszívja azt a levegőt, amelyet az előző látogató kilélegzett.
Érdemes ezért maszkot viselni.
A repülőgépen a víz általában szűretlen. Ezért mindenképp érdemes palackozott vizet használni, még a fogmosáshoz is, amennyiben ezt valaki a repülőgépen végzi el.
Az egykori légiutas-kísérő arra is figyelmeztetett, hogy érdemes kerülni a közvetlen érintkezést a lehető legtöbb felülettel a fülkében, de leginkább a WC-ülőkével.
Minden felületet érdemes letörölni, mielőtt megérintené. A legtöbb légiutas-kísérő mindig hordott magával zsebméretű kézfertőtlenítőt a repülőjáratokon, hogy szükség esetén használhassa, és erre biztatnám az utasokat is."
– nyilatkozta, és hozzátette, hogy amennyiben lehetőség nyílik rá, úgy érdemes az utazás után lezuhanyozni, a ruhákat pedig kimosni.
Ráadásul a repülőgép haladása következtében nagy a valószínűsége annak, hogy a mosdóban az emberek elvesztik az egyensúlyt, és vizelet kerülhet a padlóra. Így
semmiképpen sem ajánlott cipő nélkül bemenni a helyiségbe.
Az egykori utaskísérő szerint:
A legrosszabb időpont a repülőgép mosdójának használatára közvetlenül a felszállás előtt és a repülés legvégén, különösen, ha hosszú távról van szó."
A turbulencia sok utasnak okoz gyomorrontást, ráadásul a felszolgált ételek sem olyan összetételűek, amelyek jót tennének a bélrendszernek vagy a bélmozgásnak. Így amint a pilóták kikapcsolják a figyelmeztető jelzéseket hirtelen a mosdóba özönlenek azok az emberek, akik rosszul érzik magukat.