A Széchenyi Kártya Programban folyamatosak a kifizetések

Kiemelték: a Széchenyi Kártya Program és költségvetési támogatása - a kormányzati hitelprogramok egyik zászlóshajójaként - példátlan mértékben, részben a covid, részben pedig a háború okozta szankciók és infláció eredményeképpen előálló hitelbefagyás negatív hatásainak csökkentése érdekében a megelőző évekhez képest többszörösére emelkedett.
Felidézték azt, hogy a Széchenyi Kártya Program a 2023. január 1-jével az önálló tárcaként létrejött GFM feladat- és hatáskörébe került. A minisztérium a tőle telhető legrövidebb határidővel megteremtette a program továbbműködtetéséhez és felgyorsításához szükséges feltételeket. Ezek alapján kiállították és a kormány honlapján közzétették a program kedvezményezettjei részére kibocsátott csoportos támogatói okiratokat és megindultak a kifizetések a támogatásokat megelőlegező pénzügyi intézmények részére.
A támogatói okiratok kiállítása folyamatos, a korábbiakhoz képest lényegesen felgyorsult, a kifizetések pedig ütemezetten zajlanak.
2023-ban ezidáig közel 20 milliárd forint került a program keretében a pénzügyi intézmények részére kifizetésre, és ez a szám folyamatosan növekszik
- írták.
Hozzátették: a GFM szándéka, hogy 2023. június végéig, egy új módszertan bevezetésének is köszönhetően, a tárcához eddig benyújtott összes igény tekintetében a támogatói okiratokat haladéktalanul kiállítják és a kifizetések is maradéktalanul megtörténnek. Az elmúlt hetekben erről a gyorsításról tájékoztattuk a programban részt vevő pénzügyi intézményeket is.
A minisztérium mind a Magyar Bankszövetség tagjait, mind a pénzügyi vállalkozásokat folyamatosan tájékoztatja a Széchenyi Kártya Program csoportos támogatói okiratainak kiállításáról és a kifizetések előrehaladásáról és ütemezéséről - húzta alá a minisztérium.