Olyan kevés készpénzt használnak egy országban, hogy tavaly már bankrablás sem volt

Koppenhága, úszás, kikötő
Vágólapra másolva!
Dániában tavaly egyetlen bankrablást sem követtek el, köszönhetően a készpénz fokozatos térvesztésének - jelentette be kedden a Finansforbundet bankszövetség.
Vágólapra másolva!

Az ezredfordulón még 221 fegyveres bankrablást jelentettek a skandináv országból, ezek száma 2017 óta évi tíz alatt maradt, 2021-ben egyetlen ilyen bűncselekmény történt, míg 2022-ben már egyet sem követtek el.

Koppenhágában készült felvétel - Dániában 2022-ben nem volt egyetlen bankrablás sem Forrás: SERGEI GAPON / ANADOLU AGENCY/Anadolu Agency via AFP)

A készpénzforgalom már évek óta fokozatosan veszít jelentőségéből a kártyás, illetve mobiltelefonos alkalmazásokkal történő fizetések javára Dániában is. A trendet a koronavírus-járvány is felerősítette.

Ebből következően a pénzintézetekhez tartozó bankfiókok sem rendelkeznek jelentősebb készpénzkészletekkel.

A dán központi bank tavaly márciusban közölte, hogy 2021-ben a készpénzes fizetések a vásárlások alig 12 százalékát tették ki, míg 2017-ben ezek aránya még 23 százalék volt.

A bankszövetség üdvözölte a most bejelentett fejleményt, megemlítve azt is, hogy a bankrablások "jelentős érzelmi megterhelést jelentettek az érintett alkalmazottaknak".

A rablók kezdetben a pénzautomaták feltörésére álltak át, de a megfigyelési és a műszaki biztonsági eszközöknek köszönhetően ezen bűncselekmények száma is elapadt. A bűnözők az utóbbi években inkább online csalásokkal próbálkoznak - derül ki a beszámolókból.