Döbbenetesen nagyot nőttek a keresetek októberben

illusztráció, fizetés, bér, jövedelem, pénz, személyi kölcsön, kölcsön, kéz, bankjegy, forint
Vágólapra másolva!
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510.500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352.000 forint volt októberben; az előbbi 18,4 százalékkal, utóbbi 19,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A hivatal közleményében kiemelte: az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum tavaly végrehajtott emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete októberben közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519.800 forint, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 339.500 forint volt az év tizedik hónapjában.

A KSH a rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - bruttó átlagkeresetet 486.400 forintra becsülte.

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 514.800 forint volt (közfoglalkoztatottak nélkül számolva 504.300 forint) a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 335.400, a kedvezményeket is figyelembe véve 347.500 forintot tett ki az első tíz hónapban.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,6 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 18,3 százalékkal nőtt tíz hónap alatt az előző évi azonos időszakhoz képest.

A bővülést a KSH szerint elsősorban az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a 2022-ben végrehajtott minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés magyarázza.

A bruttó átlagkereset január-októberben a pénzügyi, biztosítási ágazatban volt a legmagasabb (844.100 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (316.700 forint).
A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 552.500, a nők esetében 457.700 forint volt, ez a férfiaknál 18,1, a nőknél 16,6 százalékos növekedés egy év alatt.

A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 468.500, a költségvetésben 445 500, a nonprofit szektorban 493.800 forintot ért el, ami 14,3, 16,2, illetve 28,5 százalékos emelkedés az előző évhez viszonyítva.

A hivatal magyarázata szerint a nonprofit szektor átlagot meghaladó kereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény a költségvetési szektorból ebbe a szektorba került.

Illusztráció Forrás: shutterstock

A háború és a szankciók időszakában is nőttek a reálbérek

A magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően 2022 októberében is tovább nőttek a bérek. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben a bruttó és a kedvezmények nélkül számolt nettó bérek is 18,4 százalékkal nőttek az előző évhez képest, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó bére októberben 510.500 forintot tett ki. Így 2010-hez képest már több mint két és félszeresére emelkedett az átlagkereset

- áll a gazdaságfejlesztési miniszter a KSH adatai kapcsán kiadott közleményében.

- áll a miniszteri közleményben.

A Kormány addig is mindent megtesz a szankciók ellensúlyozása, a vállalkozások talpon
maradása és megerősödése, valamint a bérek töretlen növekedése érdekében.

Már több mint 2ezer milliárd forintos védvonalat hoztunk létre többek közt a rendkívül kedvező hitelekbiztosításával és a kamatstop kiterjesztésével.

- szerepel a közleményben.

Emellett megegyezés született a minimálbérről is, amely a legalacsonyabb bérek
emelkedéséhez járul hozzá. A partnerekkel történt megállapodás szerint idén 16 százalékkal
232 ezer forintra emelkedik a minimálbér, és 14 százalékkal 296.400 forintra a garantált
bérminimum összege. Mindez közvetlen és közvetett módon másfél-két millió munkavállaló
bérének növekedéséhez járul hozzá - írják a miniszteri kommentárban.