Ócskavasként árulják Európa leghosszabb hullámvasútját

Lightwater Valley The Ultimate, hullámvasút
Vágólapra másolva!
Az észak-angliai Lightwater Valley vidámparkban található Ultimate Coaster volt a leghosszabb hullámvasút a világon, amikor 1991-ben megnyílt. Közel 30 év után azonban a park vezetői úgy döntöttek, hogy szétszedik a különleges játékot, alkatrészeit pedig ócskavasként értékesítik.
Vágólapra másolva!

A 2,26 kilométeres Ultimate Coaster 1991-től 2000-ig volt a leghosszabb hullámvasút a világon, amikor is a Japánban található (alábbi képen látható Steel Dragon), a maga 2,48 kilométeres pályájával lekörözte azt.

Az angliai Lightwater Valley vidámpark vezetői még évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy a játékaikkal az adrenalinfüggők helyett inkább a fiatal családokat, és elsősorban a 12 év alatti gyerekeket célozzák meg. Így három éve már a 18 km/órás sebeséggel száguldó hullámvasutat is üzemen kívül helyezték.

Az Ultimate Coaster sorsa azonban a napokban végleg megpecsételődött.

Anne Ackord, a vidámpark tulajdonosának, a Brighton Pier Group Plc.-nek a vezérigazgatója így fogalmazott:

Azzal, hogy az európai csúcstartó a roncstelepre kerül, a kontinens leghosszabb hullámvasútja ezentúl a szintén angliai, 1994-ben épített „Big One" lesz, amely 1,67 kilométer hosszú, és a közel 40 km/órás tempójával, 3 perces, szélsebes lesiklást ígér.