Kutyamaszkos embereket sétáltattak pórázón egy népszerű áruházláncban

Vágólapra másolva!
Az edinburghi IKEA vásárlói megdöbbentek, amikor meglátták, hogy egy férfi pórázon sétáltat két "emberkutyát" - írja a Daily Star. 
Vágólapra másolva!

A rendkívül furcsa jelenetre az áruházba a feleségével együtt érkező egyik férfi lett figyelmes, aki ezt megörökítette mobiltelefonjával. A videófelvételen egy férfi látható, amint a tömegben két kutyafejes maszkot viselő felnőtt férfit sétáltat bőrpórázon az IKEA területén.

Az egyik emberkutyus piros jelmezt viselt, hozzá illő maszkkal, valamint egy fekete kapucnis pulóvert, amelyre kutyamancsok voltak nyomtatva.

Az IKEA egy rövidítés. Az IK az alapító monogramja (Ingvar Kamprad), az EA pedig a régiók rövidítése, ahol felnőtt (Elmtaryd és Agunnaryd) Forrás: ONLY FRANCE/SERGE ATTAL/ ONLYFRANCE.FR/Serge Attal

A legmegdöbbentőbb azonban az volt, hogy ezek a kutyának öltözött emberek teljesen nyugodtan mászkálhattak az emberek között, akik rájuk sem hederítettek.

Az egyik elmélet szerint ezek a férfiak az úgynevezett "szőrmókok", vagyis egy olyan szubkultúra tagjai, amelynek legfeltűnőbb jellemvonása, hogy emberek bizonyos állatok jegyeit öltik magukra, ez azonban egyelőre nem több feltételezésnél.

A hírek szerint az Egyesült Királyságban körülbelül 10.000 ember követi a szőrös életmódot.