A szerencsi önkormányzat kiírta az egykori cukorgyár területén lévő központi irodaépület megújításáról szóló közbeszerzési eljárást. A kivitelezés elsősorban állagmegóvásra, és felújításra irányul. Az egykori cukorgyár területén emellett komplex fejlesztést terveznek.
Az ipari műemléki területen álló, de önmagában is műemléki védettséget élvező irodaépület pincéje 326 négyzetméter, a földszint 612 négyzetméter, míg az 1. emelet 669 négyzetméter területű. A kivitelezés elsősorban állagmegóvásra, és felújításra irányul - írja a Magyar Építők.
Az állagmegóvás elsődleges feladata a tető rendbetétele. Jelenleg a fedés több helyen hiányos, és a bádogozás is felújításra szorul.

Az irodaház magját 1889-ben építették eklektikus stílusban. Az ipartelep 1923-24-es nagyrekonstrukciója során az oldalszárnyakra emeletet építettek, illetve észak felé létrehozták a melléklépcsőházat tartalmazó, az épület szimmetriájából kilépő keskenyebb részt. Ekkor alakították ki a ma is látható, a koramodern és a későeklektika jegyeit magán viselő homlokzatot, illetve az egységes megjelenésű belső teret.
A tervek szerint a felújított épületet az édességgyártáshoz kapcsolódó szakképzés szolgálatába kívánják állítani.
A város önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében még 2016-ban nyert el közel 900 millió forintot az egykori cukorgyár helyén iparterület fejlesztésére. A területen cukrászdát és látványmanufaktúrát is kialakítanak, mely a tervek szerint 2023 nyarán készül el parkolóval, elektromos autótöltő állomásokkal, valamint a személygépkocsiból történő kiszolgálást biztosító (a gyorséttermeknél már ismert) drive-val.