Sztárszakma lett a bolti eladói szakma

Élelmiszerbolt
Szinte azonnal munkát találnak, akik elvégzik a bolti eladó képzést
Vágólapra másolva!
Egy átlagos áruházi dolgozó havi bére akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja Magyarországon már a belépés után, ami néhány év után akár a félmillió forintos határt is elérheti. A munkaerőhiány miatt az élelmiszerláncok egymásra licitálnak a fizetésekben, ami azt eredményezi, hogy egyre többen lennének bolti eladók a magas kereset reményében. Scherzer Marcell, a Stabil Tudás alapító-tulajdonosa arról beszélt, a jelenséget jól szemlélteti, hogy élelmiszer eladó képzéseikre rendkívül gyorsan megtelnek a helyek.
Vágólapra másolva!

Rákapcsoltak az élelmiszerláncok, és

túlzás nélkül rohamtempóban emelik a dolgozók fizetését, ezzel kisebb "bérháborút" generálva.

A fizetések gyakran infláció feletti emelése ráadásul nemcsak a már meglévő munkavállalókat érinti, hanem az új belépőket is magasabb összegért próbálják kötelékükbe csábítani az érintett vállalatok.

A számok nyelvén ez úgy néz ki, hogy a legtöbb helyen egy átlagos áruházi dolgozó havonta bruttó 400 ezer forintot is hazavihet,

bolti eladó pozícióban pedig 550 ezer forint körül mozog a piacon az elérhető legmagasabb bruttó bér.

Ráadásul fejlődési potenciál is van ebben a munkakörben, hiszen később boltvezetőként ennél is többet, 700-800 ezer forint bruttót is kaphatnak a dolgozók.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Scherzer Marcell, online oktatás szakértő elmondta, az élelmiszerláncoknál továbbra sem lehet a munkaerő túltöltöttségéről beszélni, inkább munkaerőhiány van, ebből is következik, hogy aránylag magas fizetésekkel keresik az új munkatársakat is.

A Stabil Tudás alapító-tulajdonosa hozzátette, képzéseiken azt tapasztalják, hogy egyre nagyobb is az érdeklődés a kecsegtető bérek miatt a bolti eladó tanfolyamok iránt, melyek minden alkalommal maximális létszámmal indulnak el.

Hiába vagyunk egy válság derekán, az élelmiszerről nem mondanak le az emberek, és a házhozszállítás ebben a tekintetben még gyerekcipőben jár" – mondta.

Szinte azonnal munkát találnak, akik elvégzik a képzést

Scherzer Marcell hozzátette, az elmúlt évek tapasztalatai mellett a statisztikák is rámutatnak, hogy az élelmiszer eladó képesítéssel nagyon hamar munkát találnak a tanulók. Mindezt bármiféle megalkuvás nélkül, hiszen már a képzés kezdetén tudják, hogy nagyságrendileg mennyit kereshetnek majd.

Az alapító-tulajdonos kérdésre válaszolva elmondta,

a 3 hónapos online képzés az ország bármely pontjáról elvégezhető.

Az oktatás rendkívül átfogó, a polcrendezéstől a higiéniai alapokig minden olyan dolgot körbejárnak az órákon, amivel egy bolti eladó szembesülhet a munkája során.

Szinte azonnal munkát találnak, akik elvégzik a bolti eladó képzést Forrás: Pixabay

Hozzátette, mivel a képzés órái visszanézhetőek, egy-egy hiányzás miatt sem maradnak le a tanulók semmiről, így nem esnek el a vizsgázás lehetőségétől sem később. Ez a rugalmasság pedig garantálja, hogy akár munka mellett is elvégezzék a képzést, így annak ideje alatt is biztosíthatják más forrásból a megélhetésüket.