Jó híreket közölt a legendás magyar húsipari vállalat

Pick szalámi, Szeged gyár
Szeged, 2018. november 3. A termékeiről világhírű Pick Szalámigyár (hivatalos nevén Pick Szeged Zrt.) üzemépületei a Tisza-parton. A céget 1869-ben Pick Márk alapította. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Újabb 14 százalékkal csökkenti a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségét a PICK Szeged Zrt., 2023 január végétől ugyanis a szeletelt PICK szalámik után már a HERZ sonkák is kisebb tálcaméretben és megújult csomagolásban kerülnek a polcokra. Az elmúlt időszakban közel 1,7 milliárd forint értékű beruházást végrehajtó vállalat a magyar tulajdonú húsipari gyártók közül úttörő módon kötelezte el magát a termékei csomagolásához felhasznált műanyag mennyiségének mérséklése mellett, és ennek megfelelően 2022-ben 300 tonnával kevesebb műanyag és papír csomagolást használt fel. A többlépcsős folyamat célja az is, hogy 2025-re a szeletelt tálcás termékek 100 százalékban újrahasznosítható csomagolóanyagban kerüljenek az üzletekbe.
Vágólapra másolva!

A környezettudatosság mellett elkötelezett PICK 2018 óta csökkenti csomagolásaiban a felhasznált műanyag mennyiségét. A műanyag csomagolóanyag éves felhasználását két év alatt 60 tonnával sikerült mérsékelni, köszönhetően annak, hogy a vállalat a szeletelt termékek csomagolásához felhasznált fólia vastagságát közel negyedével csökkentette.

2022 első negyedévére a boltokban kapható legtöbb szeletelt szalámijuk tálcamérete is kisebb lett 3 centiméterrel, ami további 14 százalékkal mérsékelte a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségét.

A termékeiről világhírű Pick Szalámigyár (hivatalos nevén Pick Szeged Zrt.) üzemépületei a Tisza-parton Forrás: MTI/Jászai Csaba

„Vállalatunk elkötelezett amellett, hogy termékeink kevesebb műanyagot igénylő, környezetkímélőbb csomagolásokban kerüljenek a boltok polcaira – mondta el Haluska Adrienn, a Bonafarm operatív minőségirányítási és termékfejlesztési igazgatója a Pick Szeged Zrt. képviseletében. "Büszkék vagyunk rá, hogy az általunk felhasznált műanyag csomagolóanyagok súlyát a korábbi 60 tonna után 2022-ben további 100 tonnával sikerült mérsékelnünk a tálcaméretek optimalizálásának köszönhetően.

- tette hozzá.

Forrás: Pick Szeged

Újabb 14 százalékos műanyagcsökkentést jelent, hogy 2023. január végétől már a HERZ sonkák is kisebb tálcaméretben és megújult csomagolásban kerülnek a polcokra.

A felhasznált műanyagmennyiséggel párhuzamosan csökken a szállításhoz használt papírcsomagolás mennyisége is, ez a HERZ sonkák esetében további kb. 26 tonna papírmegtakarítást eredményezhet 2023-ban. Mindennek köszönhetően pedig jelentősen javul a szállítási hatékonyság is.

A PICK az elmúlt években a fenntarthatósági és automatizálási törekvései megvalósíthatósága érdekében mintegy 1,7 milliárd forint értékben hajtott végre beruházásokat szegedi, alsómocsoládi és bajai telephelyein, ezek közül is kiemelkednek a bajai, sonka csomagolást támogató fejlesztések - áll a vállalat közleményében.