Nagy mennyiségű húskészítményt hívnak vissza az USA-ban

egy konyhából sem hiányozhat, konyhai eszköz
A kisebb konyhai eszközökről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig a a konzervnyitó aranyat ér
Vágólapra másolva!
A Conagra Brands csaknem 1180 tonna hús- és baromfikonzervet hívott vissza egy csomagolási hiba miatt, amely a beltartalmuk szennyeződését okozhatta - közölte az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma.
Vágólapra másolva!

A visszahívott hús- és baromfikonzerveket 2022. december 12. és 2023. január 13. között állították elő - közölte a hivatal. A visszahívott termékeken, amelyeket országszerte kiskereskedelmi egységekbe szállítottak, a dobozokon szerepel a "P4247" kód - írja a CBS News.

A potenciális szennyeződésre akkor derült fény, amikor a Conagra Brands értesítette a minisztérium Élelmiszerbiztonsági és Ellenőrző Szolgálatát, hogy eltérő időpontokban gyártott termékeinek csomagolása sérült, vagy nem megfelelően záródik.

Kép az egyik érintett termékről:

A Conagra megállapította, hogy ily módon szennyeződhettek a termékek.

"A visszahívás tárgyát képező készítmények csomagolása olyan módon sérült, amit a fogyasztók nem vesznek észre, ám kórokozók bejuthattak a dobozba" - áll a cég közleményében.

Eddig egyetlen bejelentés sem érkezett rosszullétről vagy megbetegedésről. Az amerikai Élelmiszerbiztonsági és Felügyeleti Szolgálat azonban arra kéri a fogyasztókat, hogy kerüljék ezeket a termékeket, és vigyék vissza vagy dobják ki a már megvásárolt készítményeket.