Közel 5 millió palack népszerű tisztítószert hívtak vissza baktériumveszély miatt

takarítás Pedáns vagy kényszerbeteg, aki állandóan takarít?
Vágólapra másolva!
A Colgate-Palmolive 4,9 millió palack univerzális tisztítószerét hívta vissza a baktériumoknak való kitettség kockázata miatt az USA-ban - közölte az amerikai Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottság (CPSC).
Vágólapra másolva!

A szövetségi szabályozó hatóság figyelmeztető közleményében azt írta, hogy aki már megvásárolta a Fabuloso többcélú tisztítószer valamelyikét, azonnal hagyjon fel annak használatával.

A termékek ugyanis úgynevezett pseudomonas fajtájú baktériumokat tartalmazhatnak.

A kórokózó által kiváltott két legjellemzőbb betegség a hallójárat-gyulladás és a „forró fürdő follikulitisz" néven ismert speciális szőrtüszőgyulladás. Hallójárat-gyulladás esetén fájdalom és fülfolyás lép fel, amely szélsőséges esetben komoly idegkárosodást is kiválthat, a szőrtüszőgyulladást pedig apró pattanásokból álló, viszkető bőrpír jellemzi. Gyengébb immunrendszerű embereknél akár súlyosabb tüdőfertőzésekhez is vezethet.

Ezek olyan környezeti organizmusok, amelyek széles körben megtalálhatók a talajban és a vízben,

és a figyelmeztető közlemény szerint belélegezve, a szemen keresztül vagy a bőr felszakadásán keresztül a szervezetbe kerülhetnek.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az univerzális tisztítószert 2022 decembere és 2023 januárja között online az Amazonon és országszerte különböző kiskereskedőknél, köztük a Dollar General, Family Dollar, The Home Depot, Sam's Club, Walmart árusították.

Az érintett tisztítószerek különböző illatokban és palackméretekben kaphatók. A tételkódok első nyolc számjegye alapján azonosíthatók: 2348US78-tól 2365US78-ig és 30001US78-tól 3023US78-ig.

A vásárlókat arra kérik, hogy a termék árának teljes visszatérítése vagy termékcsere érdekében forduljanak a Colgate-Palmolive vállalat ügyfélszolgálatához, illetve mielőtt kidobnák a terméket, készítsenek fényképet a termék UPC- és tételkódjáról.

Forrás: Foxbusiness