Hatalmas üzletet bonyolított le az OTP Bank

OTP Bank
Budapest, 2017. augusztus 11. Az OTP Bank Kálvin téri fiókjának bejárata. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Dollárkötvényt bocsátott ki az OTP Bank, több mint kétszeres túljegyzés mellett.
Vágólapra másolva!

A 650 millió USD kötvényt több mint kétszeres túljegyzés mellett bocsátotta ki a hitelintézet. A kupon végül dollárban 8,75 százalékot ért el, majd a váltást követően az összeg euró hozama 7,6 százalék, a hozamfelára pedig körülbelül 465-470 bázispont lett. Az árazás tehát rendkívül kedvezőnek mondható.

A jegyzésben több mint 100 befektető vett részt, köztük az International Finance Corporation és az EBRD.

Az OTP Bank Kálvin téri fiókjának bejárata Forrás: MTI/Róka László

Az ügylet főszervezői a Citi, a BNP, a JP Morgan, a Morgan Stanley, valamint az OTP Global Markets voltak. Jó döntésnek bizonyult, hogy az elsődleges kibocsátás devizaneme ezúttal dollár volt, ugyanis így sikerült diverzifikálni a bank befektetői bázisát, illetve a forrásköltségeket is érdemben csökkenteni lehetett.