Másnaposság elleni ital miatt vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal

másnaposság fiatal nő
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártójával és forgalmazójával, az SSHS Group Kft.-vel, valamint a Regenera Hungary Kft.-vel szemben, mert reklámjaik vélhetően megtévesztették a fogyasztókat - közölte a GVH.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a versenyhivatal úgy véli, hogy a cégek országos tévéreklámokban, illetve az interneten az üdítőitalt olyan egészségre ható állításokkal népszerűsítették,

amelyek valószínűsíthetően nem felelnek meg az élelmiszerekre irányadó ágazati szabályoknak.

Hozzátették: az élelmiszer-reklámozásra vonatkozó rendelkezések áthágásával a két cég feltehetően megtévesztette a fogyasztókat a termék egészségre gyakorolt hatásait illetően.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a szabályok megsértését ténylegesen elkövette, a tények tisztázására három hónap áll a cégek rendelkezésére - közölték.

Cikkünk kiemelt képe illusztráció / forrás: Shutterstock