Elindul a Baross Gábor Tőkeprogram, újabb 600 milliárd forint jut a gazdaságba

cement, illusztráció, tégla, anyag, építőipar, építőanyag, építkezés, ytong, beton
Pomorie, Bulgaria - September 27, 2019: New Construction Site. Workers Build A Home.
Vágólapra másolva!
Annak érdekében, hogy a magyar gazdaság 2023-ban kivédje a recessziót, így a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is növekedjen, a Kormány elfogadta a Baross Gábor Tőkeprogramot, amely 600 milliárd forintnyi új tőkeforrást pumpál a gazdaságba.
Vágólapra másolva!

Az elhibázott brüsszeli szankciók energiaválságot okoztak, szerte Európában tombol az infláció, az USA gazdasági és kereskedelmi háborút indított, miközben a vállalkozások magas, nehezen kigazdálkodható kamatkörnyezettel találták szembe magukat. Ez amellett, hogy aláássa a versenyképességet, tőke- és hiteléhséget eredményezett. Miközben küzdünk az infláció letörése érdekében, ma már kétség sem fér ahhoz, hogy célzott kormányzati intézkedések nélkül kiszáradt volna a hitelpiac, mélyreható károkat okozva a gazdaságban - áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.

A helyzet súlyosságát szemléltette, hogy a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram 700 milliárd forintos kerete gyakorlatilag kevesebb, mint 1 hónap alatt kimerült, valamint a rendkívül kedvező, 5 százalékos kamatozású hiteleket kínáló Széchenyi Kártya Program iránt is rendkívül magas az érdeklődés.

A kormány annak érdekében, hogy a hitelezési oldalt követően a vállalkozások számára rendelkezésre álló források tőke oldalát is megerősítse, a Baross Gábor Tőkeprogram keretében három pilléren keresztül támogatja a gazdaságot:

  1. Ingatlan- és értékpapíralapok pillér
  2. Új tőkealapok felállítása pillér
  3. „Ráemelési" pillér

Az új tőkeprogram keretében elsőként a 150 milliárd forint keretösszeggel rendelkező ingatlan és értékpapíralapok pillér indul meg 2023. március elsejével, amely két alprogramot foglal magában: (I) Ingatlanalapok alprogram, (II) Értékpapíralapok alprogram.

Illusztráció Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 Nenov Brothers Images/Shutterstock. No use without permission./Nenov Brothers Images

A Baross Gábor Tőkeprogrammal – amelyet a Nemzeti Tőkeholdingon keresztül valósít meg – a kormány hozzájárul a beruházási aktivitás növeléséhez, az energiahatékonyság javításához, zöldfejlesztések megvalósításához.

A fenntartható és folyamatosan felzárkózó gazdasági teljesítményhez ugyanis meg kell őrizni a beruházások magas szintjét, meg kell őrizni és meg kell erősíteni a gazdaság exportteljesítményét.

Így védhető meg a teljes foglalkoztatottság, így tartható rekord alacsony szinten az álláskeresők száma és így tudjuk megvédeni a családokat.

A Baross Gábor Tőkeprogrammal együtt a Nemzeti Tőkeholdingon keresztül már mintegy 1.600 milliárd forintnyi tőkeforrás érhető el a gazdaság számára. Összességében a Kormány már 3.600 milliárd forintnyi, azaz a GDP közel 5 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosít a vállalatok számára a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitel- és tőkeprogramjain, valamint a Széchenyi Kártya programokon keresztül.

Mindez érdemben hozzájárul, hogy a magyar GDP növekedése 2023-ban 1,5 százalékkal növekedjenés egyben megalapozza, hogy 2024-ben a gazdaság újra kilőhessen és 4 százalék feletti növekedéstérjen el.

A program részletei a Nemzeti Tőkeholding portálján, a https://nth.hu weboldalon érhetők el, áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.