Csökkenni kezdett az infláció

bolt ÉPÜLET FOTÓ ÁLTALÁNOS kapu tábla TÁRGY üzlet Budapest, 2014. július 7.
A CBA üzletlánc boltja egy budapesti bevásárlóközpontban 2014. július 7-én, ahol Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a magyar dinnyét népszerűsítette.
MTI Fotó: Koszticsák Sz
Budapest, 2014. július 7. A CBA üzletlánc boltja egy budapesti bevásárlóközpontban 2014. július 7-én, ahol Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a magyar dinnyét népszerűsítette. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Inflációs fordulat történt Magyarországon, csökkenő pályára állt a drágulás - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az oldal azt írja, hogy februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az elmúlt egy esztendőben a háztartási energia és az élelmiszerek ellenértéke emelkedett a leginkább.

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek.

Másfél év után először nem emelkedett tovább az inflációs dinamika,

ezzel tehát januárban tetőzött a drágulás Magyarországon.

Másfél év után csökkent az infláció Magyarországon Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az árnyomás lassulására utal, hogy a havi bázisú maginflációs mutató 1,1 százalékkal nőtt – utoljára 2021-ben láttunk ilyen alacsony értéket.

Ahogy az elmúlt hónapokban, úgy ezúttal is a háztartási energia és az élelmiszerek ellenértéke emelkedett a leginkább.