Hatalmas félreértés van a fúrt kutak engedélyezése körül

fúrt kutak, kút
Vágólapra másolva!
Hetek óta újra napirenden van a fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetésének kérdése, amit a jelenleg hatályos szabályok szerint december 31-ig kell megtenniük a tulajdonosoknak, és a feltételezések szerint több tíz- vagy akár százezren lehetnek, akiknek legalizálniuk kellene a telkükön működő kutakat. 1992-ig a mostanitól jelentősen eltérő szabályok vonatkoztak a fúrt kutakra, lényegében nem kellett engedély hozzájuk, ez okozhat félreértést, de a szabály egyértelmű. Mutatjuk a részleteket!
Vágólapra másolva!

Az Origo már többször is foglalkozott a kérdéssel, és korábban arról is írtunk, hogy az 1992 előtt fúrt vagy ásott kutak esetében közel sem egyértelmű a bejelentési kötelezettség, mert arról is volt szó, hogy a 31 évnél régebbi vízvételi helyek esetében nincs szükség engedélyezésre.

Az Infostart legutóbbi, a témával foglalkozó cikkében hivatkozik a Jogadó Blogra, amely történelmi hátteret ad a vélelmezett mentességhez: a vízjogról szóló 1885. évi XXIII. törvénycikk értelmében "az élet rendes szükségletére vizet szolgáltató kutakat" saját birtokán mindenki szabadon építhetett, tehát ehhez engedély nem volt szükséges. Ez a szabályozás 1965. július 1-jéig volt hatályban. Utána az 1992. február 15-ig hatályban lévő 32/1964. (XII. 13.) Korm. rendelet alapján az ásott kút megépítéséhez csak akkor nem volt szükséges engedély, ha annak mélysége az első vízadó réteget követő záróréteget nem haladja meg. Volt még két kivétel, de azok egyértelműen gazdálkodó tevékenységre utalnak.

Úgy lehet értelmezni az akkor kialakult helyzetet, hogy bár 1992. február 15. napját követően mindenféle kútépítés engedélykötelessé vált, ha a kút 1992 előtt épült, akkor valószínűleg jogszerűen épült, tekintve, hogy akkor nem kellett rá engedély.

Bár a törvény nem rendelkezik róla, ez úgy is értelmezhető, hogy ami jogszerűen épült, arra fennmaradási engedély sem kell.

Csakhogy a mostani szabályozás egyértelmű. Kétféle engedélyt lehet kérni, és ezek között a különbséget éppen a kút létesítésének az időpontja jelenti:

  • ha az ásott vagy fúrt kút 1992. február 15. napja után létesült, akkor fennmaradási engedélyt kell kérni.
  • ha az ásott kút 1992. február 15. napja előtt jogszerűen létesült, akkor üzemeltetési engedélyt kell most kérni.
Illusztráció Forrás: Shutterstock

Tehát ugyanazt a kérelmet kell beadni, az eltérés csak az, hogy

a 31 évnél fiatalabb kutakra fennmaradási engedélyt, az annál idősebbekre üzemeltetési engedélyt kell kérni a jegyzőnél.

Mindez persze csak abban az esetben érvényes, ha nem változik a jogszabály, ugyanis Nagy István agrárminiszter a napokban az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy a mezőgazdasági célú kutak esetében a múltra visszamenőlegesen semmilyen szankciót vagy tehertételt nem kívánnak a gazdákkal szemben alkalmazni, és a belterületi, lakossági fúrt kutak esetében is ezt az elvet kell szem előtt tartani.

és én még azt is bátorkodnám kijelenteni, hogy egyáltalán a bejelentéstől is tekintsünk el, mert semmilyen veszélyt nem hordoz magában az, hogy valakinek az udvarán van egy 12-13 méter mély kútja, ami gyakorlatilag az esővizet gyűjti össze és azzal a maga kis veteményesét vagy a virágágyását meglocsolja" – mondta a miniszter.

A lépést azzal indokolta, hogy a kutak engedélyeztetésére "ráépült egy olyan ipar, amitől az ember megretten". Példaként említette, hogy akár 400 ezer forintot is elkérnek egy kút kamerás átvizsgálásáért, de egy kútfúrói igazolás ára is lehet már 75-100 ezer forint. "Ez lehetetlen állapot. Nem hozhatjuk ilyen helyzetbe az embereket. Ezt azonnal be kell fejezni" – jelentette ki, és visszautasította azt a jelenséget, hogy szerinte a regisztrációs kötelezettséget felhasználva sokan nyerészkedni próbálnak az embereken. A miniszter néhány nappal ezelőtt jelentett be korábbi könnyítéseket az érintettek számára, ezekről az Origo ebben a cikkében számolt be.